A dalai láma nem támogatja a bojkottot

Vágólapra másolva!
A tibeti vallási vezető felhívta rá a figyelmet, hogy az emberi jogok Kína általi megsértése nemcsak Tibet gondja. A dalai láma szerint az olimpiai bojkott nem lenne jó válasz a problémákra, és a tibetieknek is tartózkodniuk kell az erőszaktól. Kína szerint Tibet ügye nem emberi jogi kérdés.
Vágólapra másolva!

A dalai láma, Tibet száműzetésben élő vallási vezetője pénteken közölte, hogy nem támogatja a pekingi olimpia bojkottját. Az NBC televízió kérdésére, szeretné-e, hogy a világ bojkottálja a nyári olimpiai játékokat, a dalai láma nemmel válaszolt.

A 72 éves Tenzin Gyatso, aki egy ötnapos spirituális konferenciára érkezett az egyesült államokbeli Seattle-be, az interjúban leszögezte: "Nagyon fontos tisztázni: ez nemcsak Tibet kérdése. Magában Kínában rossz az emberi jogok és a szabadság helyzete".

A Nobel-díjas vallási vezető közölte: egyesült államokbeli látogatása "nem politikai", környezete azonban nem zárta ki, hogy amerikai politikusokkal is tárgyal majd. Az amerikai kongresszus szerdán határozatokat fogadott el, amelyekben elítélte a tibeti megtorlást és párbeszédet sürgetett Peking és a dalai láma között.

A dalai láma nemzetközi vizsgálatot kért a tibeti tüntetések és azok kínai megtorlása ügyében. Felszólította azonban a tibetieket is: tartózkodjanak minden erőszaktól és ne zavarják meg az olimpia előkészületeit.

Eközben a kínai elnök szombaton, Kevin Rudd ausztrál kormányfővel a dél-kínai Hajnan szigetén tartott találkozóján közölte: a tibeti probléma nem emberi jogi kérdés, hanem a nemzeti szuverenitással van kapcsolatban.

"A dalai láma klikkjével való konfliktusunk nem etnikai, sem vallási, sem emberi jogi probléma. Arról van szó, hogy megőrizzük nemzeti szuverenitásunkat, vagy hagyjuk szétesni hazánkat" - jelentette ki Hu Csin-tao (Hu Jintao) az Új Kína hírügynökség jelentése szerint.