Iszlám fegyveresekkel csaptak össze a mauritániai rendőrök

Vágólapra másolva!
Mauritániai rendőrök csaptak össze iszlamista fegyveresekkel a fővárosban, Nuáksútban hétfőn, néhány nappal azután, hogy megszökött az egyik férfi, akit a négy francia turista meggyilkolásával gyanúsítanak. Az összecsapásnak rendőrségi és kórházi források szerint két halottja és nyolc sebesültje van - közölte a csendőrség.
Vágólapra másolva!

Egy iszlamista meghalt, egy másikat őrizetbe vettek, a Nuáksút északnyugati határán az egyik házba magukat besáncoló fegyvereseket a rendőrség körülzárta - közölte egy biztonsági illetékes.

Az őrizetbe vett férfiről, aki megsebesült, a rendőrség feltétezi, hogy Szidi Uld Szidna, a francia turisták három gyilkosának egyike. A férfit, aki szerdán szökött meg az igazságügyi palotából, kórházba szállították és megműtötték.

A négy francia turistát karácsonykor gyilkolták meg Mauritánia déli részében, a bűncselekmény elkövetésével az al-Kaida észak-afrikai szárnyát gyanúsítják.