Győzelmet hirdetett a zimbabwei ellenzék

Vágólapra másolva!
Szombaton első ízben nyilvánította magát a március 29-i elnökválasztás győztesének Morgan Tsvangirai, a zimbabwei ellenzék vezére, úgy értékelve, hogy nincs szükség második fordulóra. Közölte, hogy már megkezdte az új kormány felállítását, és tárgyalásokat sürgetett Robert Mugabe elnökkel, akit "béna kacsának" nevezett.
Vágólapra másolva!

"Felhívom Mugabe elnököt, hogy kezdjen párbeszédet velem egy békés, rendezett és demokratikus átmenet elindítása céljából" - mondta Tsvangirai, a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) nevű ellenzéki párt vezetője hozzátéve, hogy garantálják Mugabe biztonságát egy hatalomváltás esetén.

Az ellenzéki vezető azzal vádolta a kormánypártot, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Frontot (ZANU-PF), hogy "háborút készít elő" a zimbabwei nép ellen, akárcsak 2000-ben, az alkotmányos referendumon elszenvedett vereség után. Állítása szerint a kormány háborús veteránokat és kormánypárti milíciákat mozgósít, katonákat verbuvál az elnökválasztás tervezett második fordulója előtt.

Még mindig nincs eredmény

Egy héttel a zimbabwei elnökválasztás után még mindig nem tették közzé a voksolás eredményét, bár a ZANU-PF pénteken úgy nyilatkozott, hogy kész támogatni Mugabét a második fordulóban. Az MDC azt is bejelentette, hogy vasárnap újabb próbát tesz a választási eredmények nyilvánosságra hozataláért a legfelső bíróságon. Szombaton ugyanis felfegyverzett rendőrök akadályozták meg az MDC ügyvédjeinek belépését a bíróságra.

A jogi csapat egyik tagja szerint a rendőrség lelövéssel fenyegette meg őket - számol be a BBC. A Mugabe-kabinet egyik tagja viszont azzal vádolta meg az MDC-t, hogy hamis és rosszindulatú híreket terjeszt a nemzetközi szimpátia megszerzése érdekében. Állítása szerint a rendőrök minössze megpróbálták feltartóztatni a párt garázda támogatóit.

A szenátusban ugyanannyi helyet szerzett a két pát

A zimbabwei kormánypárt és az ellenzék egyaránt 30 helyet szerzett az ország alkotmányos rendjében inkább reprezentatív szerepet betöltő szenátusban - közölte szombaton a központi választási bizottság. A kormányzó ZANU-PF 30 szenátusi mandátumot nyert, míg az ellenzéki MDC 24, illetve annak szakadár frakciója 6 felsőházi helyet szerzett.

A szenátus feletti ellenőrzés a megválasztott elnöktől függ, ugyanis ő és a törzsfőnökök osztják ki a nem választások útján betöltendő további 33 felsőházi mandátumot.

A központi választási bizottság csütörtökön jelentette be, hogy a ZANU-PF 28 évi kormányzás után - a választás végeredménye szerint - elveszítette többségét az alsóházban: a 210-ből 97 mandátumot szerzett, míg az MDC 109 képviselői helyhez jutott. Bejutott még a képviselőházba egy független politikus, három választókerületben pedig elhalasztották a szavazást a jelöltek valamelyikének halála miatt.

A kormánypárt másnap közölte, hogy megóvja a választási eredményeket legkevesebb tizenhat választókerület esetében, mert állítása szerint az ellenzék több helyen megvesztegette a választási tisztségviselőket.