Az ENSZ segítségét várja a zimbabwei ellenzék

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az ENSZ közbelépését kérte a zimbabwei ellenzék szombaton, hogy elkerüljék a vérontást az elnökválasztás várható második fordulója előtt. Nelson Chamisa szóvivő szerint a lakosság tisztában van azzal, hogy egy diktatúra ellen kell felvennie a harcot és ezért segítségre van szüksége a nemzetek közössége részéről. Bár egy héttel a szavazás után még mindig nem hozták nyilvánosságra az elnökválasztás eredményét, független megfigyelők szerint Morgan Tsvangirai, az ellenzék vezére vezet. Az ugyanakkor nem valószínű, megszerzi a szavazatok több mint 50 százalékát, ezért valószínűleg második fordulóra lesz szükség. A 28 éve kormányzó Robert Mugabe elnök pártja pénteken választási csalásokkal vádolta az ellenzéket és közölték, ragaszkodnak a hatalomhoz.