Kegyelmet kaptak a csádi gyerekcsempészek

Vágólapra másolva!
Megkegyelmezett a csádi elnök a Zoé Bárkája francia segélyszervezet tagjainak, akiket azért ítéltek el, mert csádi gyerekeket akartak kicsempészni az országból. Az elnök lépése annak köszönhető, hogy francia segítséggel tudott nemrég leverni egy lázadást.
Vágólapra másolva!

Kegyelmet adott Idriss Deby Itno csádi elnök a Zoé Bárkája francia jótékonysági szervezet tavaly decemberben gyermekcsempészetért elítélt tagjainak. A hétfőn közzétett két dekrétum hat francia és egy csádi állampolgárra vonatkozik. A franciák jelenleg hazájukban töltik nyolcéves börtönbüntetésüket, míg a hetedik, csádi vádlottat az afrikai országban vetették börtönbe négy évre.

A franciákat azzal vádolták, hogy a szervezet nevében 103, a csádi-szudáni határon élő gyermeket akartak Franciaországba csempészni, a csádi férfit pedig bűnpártolásért ítélték el. Valamennyien azt állították, hogy háborús árvákat akartak megmenteni, de az ENSZ és csádi hatóságok vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a gyermekek többségének élnek a szülei.

A csádi elnök február elején francia katonai és diplomáciai segítséggel tudta visszaverni az ellene lázadók támadását, ezután közölte, hogy kész megbocsátani a francia segélymunkásoknak. Ehhez a múlt pénteken kapta meg az ország legfelsőbb bíróságának jóváhagyását. Az ügy vádlottai közül immár csak egy közvetítő szerepet játszó szudáni állampolgárt tartanak fogva, aki a csádi igazságügy-miniszter szerint nem folyamodott kegyelemért.