A macedónoknak fontosabb országuk neve a NATO-nál

Vágólapra másolva!
Macedónia lakosainak a túlnyomó többsége kész elutasítani a NATO-hoz való csatlakozást, ha ennek feltétele az lenne, hogy változtassák meg az ország nevét - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből. A névváltoztatást Görögország akarja kierőszakolni.
Vágólapra másolva!

A több mint ezer személy bevonásával elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett macedónok 83 százaléka azt mondta: lemondana országa NATO-tagságáról, ha ezért meg kellene változtatni az országnevet.

Görögország és Macedónia 1993 óta vitatkozik azon, hogy mi legyen a hivatalos neve Macedóniának. A görögök azért nem akarják, hogy északi szomszédjuk Macedón Köztársaság néven kerüljön fel a NATO-meghívottak listájára, mert úgy vélik: ezzel az elnevezéssel Szkopje igényt tart a hasonnevű észak-görögországi tartományra, Nagy Sándor szülőföldjére. Görögország a NATO áprilisi csúcsértekezletén vétót emel Macedónia jelölésére, ha addig nem találnak megoldást.