Tömegeket fertőzhetett meg egy vegasi kórház

Vágólapra másolva!
Több tízezer ember forog veszélyben Las Vegasban - mindazok, akik 2004 óta a város klinikáján altatóinjekciót kaptak. A fecskendőket ugyanis többször használta a kórház, így fennáll a tömeges hepatitisz- vagy HIV-fertőzés veszélye.
Vágólapra másolva!

Többször használt fecskendők és ampullák miatt hepatitisz- vagy HIV-vírussal fertőződhetett meg sokan, akár több tízezer ember egy Las Vegas-i klinikán. A Nevada állami egészségügyi felügyelet veszélyeztetettnek nyilvánította az összes pácienst, aki altatóinjekciót kapott a klinika endoszkópiai központjában 2004. márciusa és 2008. január 11-e között. A hatóság mind a negyvenezer érintettnek sürgős felülvizsgálatot javasol.

Szabálytalanságokra akkor terelődött a gyanú, amikor kiderült: január óta hat új hepatitisz C megbetegedést regisztráltak Las Vegasban és környékén, ami a háromszorosa a térségben megszokottnak. Kiderült, hogy a hatból öt beteg altatóinjekciót kapott a központban, ráadásul ugyanazon a napon.

Az ügyben indított vizsgálat megállapította, hogy "a nem kellően biztonságos fecskendőhasználati gyakorlat következtében a páciensek más páciensek vérével kerülhettek közvetlen kapcsolatba" - áll a hatóság közleményében. "A fertőzés lehetséges oka az egyszer használatos fecskendők - tehát nem az injekciós tű -, illetve az egy adagot tartalmazó altatógyógyszeres ampullák többszöri használata".

Az esettel összefüggésbe hozható hepatitisz B megbetegedést vagy HIV-fertőzést eddig még nem diagnosztizáltak. A hatóság szerint ilyen nagyságrendű betegfigyelmeztető intézkedésre még nem volt példa az amerikai egészségügy történetében. Az érintett intézmény, az Endoscopy Center of Southern Nevada ugyancsak felülvizsgálatot javasol, és tudatta, hogy megtették a szükséges korrekciós lépéseket.