Gyurcsány gázversenyéről is írt az orosz sajtó

Vágólapra másolva!
Számos orosz lap beszámolt Gyurcsány Ferenc kormányfő moszkvai látogatásáról. Többnyire Putyint idézték, aki szerint a Déli áramlat gázvezeték mögött gázforrás is áll - ellentétben a Nabucco-tervvel. A lapok arról is írtak, hogy Gyurcsány nagyobb versenyt szeretne a gázszállításban.
Vágólapra másolva!

Számos orosz lap közölt cikket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtöki moszkvai látogatásáról, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel aláírták a Déli áramlat gázvezetékről szóló kormányközi megállapodást. Az orosz lapok főleg Putyint idézték, aki azt mondta: a Déli áramlat gázzal való ellátása biztosított, miközben a tervezett Nabucco vezeték mögött egyelőre nincs gázforrás.

A Kommerszant című tekintélyes gazdasági szaklap mindehhez hozzátette: Gyurcsány szerint a gázszállítás terén Magyarország nagyobb versenyt szeretne, mivel jelenleg nem piaci mechanizmusról van szó, hanem sokoldalú nemzetközi együttműködésről. A lap azonban szakértőket idézve felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzitországokkal kötött megállapodások még nem garantálják a Déli áramlat határidőre való megépítését, ugyanis az építkezéshez Ukrajna hozzájárulására is szükség van, mivel a vezeték Fekete-tengeri szakasza nagyrészt Ukrajna kontinentális talapzatán haladna.

Mihail Korcsjomkin, a Kelet-Európai Gázelemzés (East European Gaz Analysis) cég igazgatója a Kommerszantnak azt nyilatkozta: a Gazprom ugyanazt a hibát követte el, mint a Balti-tengeren építendő Északi áramlat esetében. Megállapodott az importőrökkel és bejelentette a vezeték építését, s csak eztán kéri majd az építkezéshez szükséges engedélyeket a "sértett" tranzitállamoktól, amelyeknek gazdasági övezetén a vezeték átmenne. A Déli áramlatnak Ukrajna és Románia felségvizein kell áthaladni: szóba jöhetne még Törökország, de Ankarát 2006-ban kizárták a projektből.

"Ilyen módon Ukrajna újabb nyomásgyakorló eszközhöz jut a Gazprom és Kijev között egy hete újra kiéleződött gázvitában, amelyben az orosz monopólium ezúttal március 3-ra helyezte kilátásba a gázcsap elzárását, ha Ukrajna nem fizet" - írta a lap.

Ukrajna és a Fehér Áramlat

A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy Julija Timosenko ukrán kormányfő felvetette januárban egy további Európába vezető alternatív vezeték, a Fehér áramlat ötletét, és az ukrán kormány forrásait idézve azt írta: amennyiben Európa támogatja az ukrán Fehér áramlatot, lehet szó az orosz Déli áramlat nyomvonalának gyors engedélyezéséről, mivel Ukrajnának viszont orosz felségvizeken kell átvinnie vezetékét. "Ellenkező esetben Ukrajna nemzeti érdeke nem a Déli áramlat támogatását diktálja" - írta a lap ukrán forrását idézve.

Az illetékes orosz minisztérium szakértőjét idézve azonban rámutatott: Kijev nem tilthatja meg a Déli áramlat építését, de egyeztetni kell vele a nyomvonalat és a környezetvédelmi vonatkozásokat, amelyek elbírálására az ukrán törvények szerint legfeljebb egy év áll rendelkezésre.

A Nabucco nem halad

A The Moscow Times című angol nyelvű napilap rámutatott, hogy a Nabuccót általában a Déli áramlat potenciális riválisának tekintik, mivel nagyjából azonos kapacitással ugyanazokba az európai országokba irányul. A lap azonban idézte az OMV osztrák kőolaj- és földgázipari konszernnek a Nabucco kérdéseiben illetékes szóvivőjét, aki azt mondta: Európában az előrejelzések szerint robbanásszerűen növekszik majd a szükséglet, és mindkét vezetéknek helye lesz.

A The Moscow Times rámutatott: a Nabucco-terv - amelyet az EU és az Egyesült Államok támogat - egyelőre nem halad, mivel nincsenek még megállapodások a legfontosabb gázszállító országokkal a vezeték gázzal való ellátásáról. A lap idézte Szergej Kuprijanov Gazprom-szóvivőt, aki csütörtökön elmondta: a konszern egy másik lehetséges változatot is vizsgált a Déli áramlat északi ága számára, ezt azonban elejtette, mivel Románia nem mutatott kellő érdeklődést.