Három embert ölt meg Gázában egy izraeli légitámadás

Vágólapra másolva!
Palesztin fegyveresek haltak meg csütörtökre virradóra egy izraeli légitámadásban.  Szerdán az izraeli légierő csapásaiban 14 ember vesztette életét, köztük civilek is. A hadsereg szerint a Hamász a hibás, mert sűrűn lakott körzetekbe telepíti bázisait.
Vágólapra másolva!

Három palesztin fegyveres halt meg csütörtökre virradóra Gázában az izraeli légierő két támadása nyomán - közölték kórházi források. Az áldozatok közül ketten a Népi Ellenállás Bizottságai nevű szervezet tagjai voltak, egy pedig az iszlamista Hamász katonai szárnyának, az Ezeddin al-Kasszám Brigádoknak volt a harcosa.

Közben a ciszjordániai Nábluszban az izraeli hadsereg behatolása után a Balata menekülttáborban kitört tűzharcban lelőtték a Fatah fegyveres csoportjának, az Al-Aksza Mártírjai Brigádok, valamint a Népi Front Palesztina Felszabadításáért radikális szervezet egy-egy tagját. A hadsereg közlése szerint a palesztinok rájuk támadtak, és
a katonák viszonozták a tüzet.

Szerdán egy palesztin rakéta csapódott be a dél-izraeli Szderótban egy felsőoktatási intézménybe, és megölt egy izraeli diákot. Az izraeli légierő erre válaszul kezdett légi csapásokat mérni Gázában az övezetet irányító Hamász mozgalom kormányfőjének irodájára, valamint a palesztin belügyminisztérium épületére és egyéb célpontokra. A támadásokban eddig összesen 14 ember vesztette életét, köztük egy hathónapos palesztin csecsemő, és több mint harmincan megsebesültek. Az izraeli hadsereg közölte, hogy a civileket ért támadások nem voltak szándékosak, és azzal vádolta meg a Hamászt, hogy tudatosan sűrűn lakott körzetekbe telepíti bázisait.