Rejtőzködő AIDS-esektől rettegnek a kínaiak

Vágólapra másolva!
A kínai egészségügyi minisztérium szerint tavaly 45 százalékkal nőtt a regisztrált HIV-fertőzödtek száma. Az ENSZ azt állítja, a növekedés ennél is magasabb volt, a kínai kormány pedig hamis adatokkal dobálózik. Peking új, a vizuális érzékekre ható felvilágosító kampányba kezd, hogy eloszlassa a társadalom betegséggel szembeni tévhiteit - írja a The Independent.
Vágólapra másolva!

A kínai egészségügyi minisztérium felmérése szerint tavaly 45 százalékkal többen fertőződtek meg HIV-vel, mint két éve. A felmérés 50 ezer új megbetegedést regisztrált, így jelenleg az országban 700 ezer HIV pozitív személyt tartanak számon - írja a The Independent.

Az ENSZ munkatársai szerint azonban a kínaiak szépítenek az adatokon. A világszervezet kijelentését egy 2006-os kínai tanulmányra alapozza, amely még 840 ezer betegről írt. "Ha így haladnak 2010-re akár 10 millió fertőzött is lehet" - állítja az ENSZ egyik szóvivője, aki úgy véli, a kínai kormány kozmetikázza a tényleges adatokat.

"A merev társadalmi berögződések miatt valóban nehéz megállapítani a fertőzöttek pontos számát" - mondta a kínai kormányszóvivő, aki szerint a vírus leggyorsabban a vidéki területeken terjed, ahol alig tudnak valamit a betegségről. A vidéki kínaiak többsége éveken át úgy tudta, hogy a HIV a külföldiek betegsége, amely kézfogás és közös evőpálcák használata útján terjed.

A betegség azonban elsősorban szexuális úton terjed, míg korábban az intravénás drogfogyasztók voltak a legveszélyeztetettebbek. A probléma azért különösen súlyos, mert a kínaiak - és főleg a vidékiek - nem igazán beszélnek szexuális életükről.

A felmérés arra is rámutatott, hogy a leggyakoribb terjedési módok - prostitúció és drogfogyasztás - mellett nagyon sokan vérátömlesztés útján betegedtek meg. A kínai vérkészítményeket és vérbankokat ugyanis gyenge ellenőrzés alatt tartják, ezért fordulhatott elő, hogy eddig közel 70 ezren fertőződtek meg vérátömlesztés során. A fertőzött vér sok esetben a vidékről vásárolt készletekben fordult elő.

Az egészségügyi minisztérium ezért átfogó, elsősorban a vizuális érzékekre ható felvilágosító programot indított el, amely televíziós dokumentumfilmek segítségével mutatná be a veszélyeket. A kampány reklámfilmjeit Ruby Jang Oscar-díjas dokumentumfilm rendezője készíti. A legnagyobb hangsúlyt a helyes óvszerhasználatra és az alaptalan társadalmi félelmek eloszlatására fektetik. "Még az iskolázottabb, városokban élő kínaiak - akik elvileg sokkal többet tudnak a betegségről - közel 60 százaléka sem mer, vagy akar érintkezni az AIDS-esekkel" - mondta a szóvivő, aki reméli, hogy az új kampánnyal változtathatnak ezeken az alaptalan félelmeken.