Szerb veteránok támadtak egy koszovói határállomásra

Vágólapra másolva!
Koszovói rendőrök csaptak össze szerb tüntetőkkel a két állam határán. A Koszovó függetlensége ellen tüntetők Szerbiából érkeztek, és külön teherautón hoztak magukkal köveket és üvegeket.
Vágólapra másolva!

Megsebesült tizenkilenc koszovói rendőr hétfőn Koszovó és Szerbia határán, miután szerb tartalékos katonák mintegy százötven fős csoportja rájuk támadt - közölte a koszovói rendőrség. A Koszovó függetlensége ellen tiltakozó támadók kövekkel, üvegekkel és fémdarabokkal dobálták meg a rendőröket, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.

Az összecsapás Pristinától 35 kilométerre északkeletre, Merdare átkelőnél történt. KFOR-egységek érkeztek a határőrposzt közelébe, hogy távol tartsák a tiltakozókat - közölte Veton Alishani, a koszovói rendőrség szóvivője. Elmondása szerint a tüntetők Szerbiából érkeztek, és külön teherautón hoztak magukkal köveket és üvegeket. Dejan Milosevic, a veteránok vezére közölte, hogy a tiltakozók a határállomás közelében maradtak. A Koszovó elszakadása ellen tiltakozó szerbek a múlt héten több koszovói határátkelőt is feldúltak.

Amerika a függetlenség mellett

Koszovó sohasem lesz újra Szerbia része - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője Washingtonban. "Igyekszünk a jövőben is együttműködni a kérdésben mind az oroszokkal, mind a szerbekkel, de mindenki számára világosnak kell lennie, hogy Koszovó sohasem lesz újra Szerbia része" - fogalmazott Tom Casey szóvivő azután, hogy a nap folyamán magas rangú orosz küldöttség járt Belgrádban Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes.

A küszöbönálló orosz elnökválasztás valószínű győztesének látogatása megfigyelők szerint azt demonstrálta, hogy Moszkva kinyilvánítsa, továbbra is kiáll Szerbia mellett Koszovó ügyében.