Kommunista nyerte a ciprusi elnökválasztást

Vágólapra másolva!
Kevés szavazatkülönbséggel a kommunista jelölt diadalmaskodott konzervatív vetélytársa fölött a ciprusi elnökválasztáson. A kampányban mindkét politikus azt ígérte: felújítja a sziget egyesítését célzó tárgyalásokat a ciprusi törökökkel.
Vágólapra másolva!

A ciprusi görögök a kommunista Demetrisz Krisztofiaszt választották a földközi-tengeri szigetország új államfőjévé vasárnap, az elnökválasztás második fordulójában. A reformkommunista szellemiségű Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának (AKEL) főtitkára, a parlament eddigi elnöke a szavazatok mintegy 53,53 százalékát kapta meg, a leadott szavazatok közel teljes összesítése alapján. Ezzel ő Ciprus első kommunista államfője.

Konzervatív vetélytársa, Joannisz Kaszulidesz korábbi külügyminiszter beismerte vereségét. Kaszulideszre, akit a jobboldali Demokratikus Tömörülés (DISZI) támogatott, a szavazók mintegy 46,47 százaléka voksolt - jelentette a ciprusi média.

Választási kampányában mindkét jelölt azt ígérte, hogy felújítja az 1974 óta kettéosztott sziget egyesítésére irányuló tárgyalásokat a csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetőivel.

Kettejük programja e kérdésben csak a rendezés módjában tért el. Míg a győztes Krisztofiasz kampányában egy jobban felépített, az ENSZ közvetítésével zajló tárgyalási folyamatot ígért, addig Kaszulidesz kilátásba helyezte, hogy megválasztása esetén közvetlen tárgyalásokat kezd a ciprusi törökökkel.

A ciprusi konfliktus rendezetlensége egyik akadálya Törökország európai uniós csatlakozási törekvéseinek, és súlyosan megterhelik az egyaránt NATO-tag Görögország és Törökország viszonyát is.