Megszülettek az első koszovói törvények

Vágólapra másolva!
A koszovói parlament kedden elfogadta az alig két napja született új európai állam első tíz törvényét. Ezek közül az egyik a külügyminisztérium létrehozásáról rendelkezik.
Vágólapra másolva!

A pristinai televízió élő közvetítésben számolt be arról a törvényhozási ülésről, amelyen csomagként terjesztették elő, majd fogadták el Koszovó első törvényeit. A 120 tagú testületből 88-an voltak jelen az ülésen, a túlnyomó többség igennel szavazott. Mindössze ketten tartózkodtak, s ketten utasították el a törvénycsomagot.

Az új szabályok a külügyminisztérium létrehozásán túl a koszovói útlevélre és állampolgárságra, a rendőrségre, a kulturális örökség vallási jellegű helyeinek (nyilvánvalóan a szerb ortodox templomoknak és kolostoroknak) a különleges védelmére, a helyhatóságok autonómiájára és határaira vonatkoznak.

Abban a 120 napos időszakban, amely alatt még jelen van Koszovóban az ENSZ-közigazgatás, az UNMIK, s biztosítja a ma még hiányos közigazgatású ország zavartalan napi működését, a pristinai parlamentnek legalább 34 törvényt kell elfogadnia. Ezek közül 22 a volt dél-szerbiai tartomány jövőjére vonatkozó Ahtisaari-tervből adódik, 12 pedig újabb koszovói intézmények megteremtéséről rendelkezik.