Odavágtak a maffiózóknak az olaszok

Vágólapra másolva!
Újabb nagyszabású maffiaellenes akciót hajtottak végre Dél-Olaszországban: ötven letartóztatási parancsot adtak ki, 17 embert őrizetbe is vettek. A nyomozás során részletesen feltárták, hogyan működtek együtt a nápolyi és a calabriai szervezett bűnözői csoportok.
Vágólapra másolva!

Ötven letartóztatási parancsot adtak ki, miután sikerült felderíteni a nápolyi és a calabriai szervezett bűnözői csoportok közötti kapcsolatokat - jelentette be szerdán az olasz csendőrség. A maffiaellenes akció során a dél-olaszországi Calabriában 17 embert vettek őrizetbe, közöttük három önkormányzati képviselőt - közölte a Reggio di Calabria-i csendőrség egyik vezetője, Leonardo Alestra ezredes.

Az ötven gyanúsítottat bűnszervezet létrehozásával, kábítószerkereskedelemmel és illegális ingatlanügyekkel vádolják. Azt nem tudni, hány embert vettek ténylegesen őrizetbe, mivel a letartóztatási parancsok más bűncselekmények miatt őrizetben vagy szökésben lévő gyanúsítottakra is vonatkozhatnak.

A nyomozás feltárta, hogy a nápolyi Camorra és a calabriai N'drangheta szervezett bűnözői csoport egy kvázi vegyesvállalatot működtetett Umbriában, szövetkeztek a kábítószer-kereskedelemben szerzett pénzek tisztára mosására - mondta Carlo Vizzini, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) maffiával foglalkozó különmegbízottja.

"Ez a rendvédelmi szervek és a bíróság sokadik fellépése a szervezetek ellen. A művelet révén igen veszélyes, a politikai életbe beszivárogni képes klánokat sikerült harcképtelenné tenni" - közölte Giuliano Amato belügyminiszter