Bill embereire alapoz Hillary Clinton

Vágólapra másolva!
Megvált eddigi kampányfőnökétől Hillary Clinton. A mexikói bevándorlócsaládból származó Patti Solis Doyle főtanácsadó lesz a kampányban, a hivatalos bejelentés szerint maga kérte távozását, ám sokan már hetek óta szorgalmazták leváltását. A vele szemben felmerült kifogások, hogy nem hozta létre az online támogatói bázist, és sokáig nem szólt arról, hogy vészesen fogy a kampánypénz. Hillary Clinton férje elnökségének idején a Fehér Házban dolgozó szakemberekkel frissít.
Vágólapra másolva!

Patti Solis Doyle, leváltott kampányfőnök a kampány kezdete óta töltötte be ezt a posztot, viszonya Clintonnal igen közeli: a The New York Times szerint szinte fogadott lányaként emlegette. Helyére egy másik régóta neki dolgozó tanácsadó, Maggie Williams került, aki Bill Clinton elnöksége alatt kabinetfőnök volt.

Az amerikai lap szerint a stáb átalakítása Clinton kampányának válságával függ össze, mivel nem sikerült - mint stratégái tervezték - gyorsan behozhatatlan előnyt szerezni Barack Obamával szemben az előválasztások során. A kettejük közötti versengés jóval tovább húzódik, mint eredetileg számítottak rá. A 42 éves kampányfőnök lecserélése már a januári iowai előválasztási forduló után felmerült - amikor az addig éllovasnak tekintett Clinton harmadikként futott be.

A januári rossz eredmény egybevágott azzal a felismeréssel, hogy fogyóban a kampánypénz, de Clinton hűségből kitartott Doyle mellett - írja a CNN. Maggie Willams az iowai előválasztás után csatlakozott a kampánystábhoz - de akkor még maradásra bírták a lemondását már felajanló Doyle-t. A New Hampshire-i siker miatt is halasztódott a csere, ám már ekkor több feladatatot átvett tőle Williams, ami szintén nem tett jót a kampánynak: elmosódtak a felelősségi határok - írja a CNN egy bennfentes forrásra hivatkozva. A vezető tanácsadók Williamstól kértek útmutatást, míg az alacsonyabb beosztásúak Doyle-nak jelentettek. "Senki nem viselte a felelősséget" - idézte a CNN. A Washington Post szerint a két tanácsadó viszonya sem volt a legkiegyensúlyozottabb, miközben Doyle korábbi szűkebb vezetői körét is kibővítették régi fehér házi szakemberekkel.

A békés, állítólag Doyle által kezdeményezett válás a Washington Post szerint azokat igazolja, akik hetek óta ismételgetik: túl sok pénz folyik el túl kevés eredményt hozva, és friss vezetésre van szükség az Obamával szemben vívott hosszú csatához. Doyle a lap szerint nem árulta el Clintonnak, milyen gyorsan folyik el a pénz, a politikus ezt csak január 8. után tudta meg. A Washington Post szerint Doyle és Bill Clinton között is volt feszültség.

Hillary Clinton több dolog miatt is aggódhat: a február 5-i szuperkedd kiegyenlített eredményt hozott, illetve a most hétvégi előválasztásokat végig nyerte Barack Obama. Clinton saját vagyonából utalt át pénzt a kampányra még januárban, és ugyan az utóbbi napokban 10 millió dollárnyi adomány érkezett, a Doyle által ígért online támogatói bázis nem jött létre. A The New York Times szerint a váltás jelzés a támogatók és a szavazók felé, hogy újraszervezik a kampányt, jóllehet ez már késő lesz a keddi, Virginában, Marylanben és Washington DC-ben esedékes előválasztásokra.

Doyle "most félreáll. Nem hibáztatják. Csak félre akart állni. Valójában már átvette a helyét Maggie Willams, csak még nem jelentették be" - idézte a CNN Clinton egyik vezető tanácsadóját. A mexikói bevándorlócsaládból származó Doyle volt a kampánystáb legmagasabb rangú spanyol ajkú munkatársa. A Washington Post szerint nagy kérdés, hogy leváltásához mit szólnak a nagyszámú spanyol ajkú lakossággal rendelkező államok szavazói. Doyle vezető tanácsadói posztot kapott.