Porig égett a régi szöuli városkapu

Vágólapra másolva!
Leégett a kevés szöuli építészeti emlék egyike, a város 14. században épül déli kapuja. A Namdemunt gyakran Dél-Korea első számú nemzeti kincseként emlegették, ujjáépítése sok időbe és pénzbe kerül majd.
Vágólapra másolva!

Porig égett hétfőre virradó éjjel a dél-koreai főváros egyik fő nevezetessége, a 14. századi városfalból fennmaradt déli kapu kétszintes, pagodatetős építménye. A szöuli polgári védelmi hatóságok gyújtogatásra gyanakszanak, a rendőrség szerint azonban korai még találgatásokba bocsátkozni. A közeli köztéri kamerák visszanézett felvételein egyelőre semmit sem találtak.

A Namdemunt, Dél-Korea gyakran első számú nemzeti kincseként emlegetett városkaput 1398-ban emelték, a városfal nyolc kapujának egyikeként. Legutóbb 2005-ben újították fel. A kőkapu fölé magasodó faépítmény egyike volt Szöul kefvés történelmi építészeti emlékének, amely a japán megszállás és a koreai háború pusztításai ellenére fennmaradt.

Az éjjel fellobbant tüzet 360 tűzoltó 80 fecskendővel próbálta megfékezni, a lángok emésztette faszerkezet azonban hamar összeomlott.

"Az emberek szíve meg fog hasadni" - mondta a decemberben megválasztott Li Mjong Bak államfő. A nemzeti örökség kincseinek fenntartásában közreműködő dél-koreai szakértők szerint a Namdemun újjáépítése hosszadalmas és drága munka lesz. "A szakértők szerint az újjáépítés beletelhet három évbe, és akár 20 milliárd vonba (21 millió dollár) is belekerülhet" - mondta az egyik illetékes.