Ismét fellángolhat az erőszak Kenyában

Vágólapra másolva!
A korábbi békés nyilatkozatok után, szombaton újra az államfő lemondását és új választások kiírását követelte a kenyai ellenzék vezetője. Az ellenzék azzal vádolja az államfőt, hogy csalással győzött a decemberi választásokon. Az ezt követő zavargásokban több mint ezer ember halt meg.
Vágólapra másolva!

Az államfő lemondását és új választások kiírását követeli a kenyai ellenzék vezetője. Ez éles fordulatot jelent korábbi, békülékeny nyilatkozataihoz képest, amelyek a választások utáni zavargások leállításának és a politikai rendezés lehetőségének reményével kecsegtettek.

Raila Odinga - aki azzal vádolja Mwai Kibaki elnököt, hogy csalással győzött a december 27-i elnökválasztásokon - szombaton egy meggyilkolt ellenzéki törvényhozó temetésén kijelentette: "Kibakinak le kell mondania, vagy meg kell ismételni a választásokat". "Ebből nem engedhetek" - mondta a politikus hívei előtt.

Két nappal korábban Nairobiban adott angol nyelvű nyilatkozatában Odinga azt hangoztatta, hogy már nem ragaszkodik Kibaki elnök lemondásához. A felek között közvetítő Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár másnap derűlátóan nyilatkozott a tárgyalásokról. Odinga saját pártja is úgy vélekedett, hogy jól halad a hatalommegosztási megállapodás kidolgozása.

Ehhez képest az ellenzéki vezető szombati beszédében visszatért a híveit tüzelő témákhoz. "Olyan nincs, hogy ellopod a tehenemet, én rajtakaplak, és mégis elvárják, hogy osztozzam a tején, hiszen az a tehén az enyém" - mondta az ellenzéki vezér. David Kimutai Too meggyilkolt ellenzéki képviselő temetése az első engedélyezett tömegrendezvény volt Kenyában azóta, hogy a kormány a választások után betiltotta az utcai rendezvényeket.

A december végi elnökválasztás után a kelet-afrikai országban súlyos politikai-etnikai zavargások törtek ki, amelyekben több mint ezer ember meghalt, közel 300 ezer ember pedig menekülni kényszerült. A zavargások visszavetették az ország egyik legfőbb bevételi forrásának számító idegenforgalmat.