Obama stabilabb, Clinton beágyazottabb

Vágólapra másolva!
Barack Obama és Hillary Clinton is azt állítja, ő került közelebb ahhoz, hogy a demokrata párt jelöltje legyen az őszi amerikai elnökválasztáson. Obama többet, Clinton nagyobbat szakított a szuperkedden, amikor 24 államban döntötték el a párt küldöttei, kit akarnak indítani az elnöki székért. Mivel a rendszer bonyolult, a számolgatás azóta is tart. Úgy tűnik, hogy se Clinton, se Obama nem tudott javítani helyzetén, ami mégis Obamának kedvez: bár elvesztett két fontos államot is, jól tartja magát.
Vágólapra másolva!

Mind a két, demokrata elnökjelöltségre pályázó politikus - Hillary Clinton és Barack Obama is - azt állítja, ő állt az élre a szuperkeddi szavazásokat követően, jóllehet a kettejük közötti verseny nem dőlt még el. Clinton azt mondtja, teljes gőzzel tör előre, Obama szerint viszont ő aratott nagy győzelmet kedd éjjel, amikor 24 államban döntöttek a republikánus és demokrata küldöttek arról, kit akarnak indítani pártjuk színében az elnöki székért.

Clinton nyolc államban diadalmaskodott, köztük az elnökjelölő nagygyűlésre rengeteg küldöttet adó Kaliforniában és New Yorkban, Obama 13 államban győzött. A keddi megmérettetésen a küldöttek 42 százalékának sorsa dőlt el, vagyis nagyjából kiderült, hogy melyik jelöltségre pályázó mellett állnak majd az elnökjelölő nagygyűlésen.

Clinton azt állítja, "a legtöbb szavazatot és a legtöbb küldöttet" ő kapta, Obama ezzel szemben azt mondja, övé lett "a legtöbb állam és a legtöbb küldött". A demokrata párt emberei és az amerikai lapok a bonyolult rendszer miatt még mindig csak számolgatnak.

Az amerikai AP hírügynökség szerint a szuperkedden Clinton 782, Obama pedig 757 küldöttet szerzett. Előbbinek így összesen 1045, utóbbinak 960 küldöttje van eddig. A CNN szerint Clintonnak jelenleg 823 küldöttje van, ebből 193 szuperküldött, Obamának pedig 741 küldöttje közül 106 szuperküldött. Ez pedig Obamának kedvez, mert a szuperküldöttek szabadon dönthetik majd el, kire szavaznak, tehát Clinton előnye lehet, hogy csak látszólagos.

Mennek tovább

Obama és Clinton is messze van még a versenyfutás végétől, a jelöltség elnyeréséhez ugyanis 2025 küldöttre van szükség. A BBC szerint Clintonnak kedvez, hogy több olyan államban nyert, amelyek eleve komoly célpontjai a demokrata párt majdani elnökválasztási kampányának, míg Obama ilyen szempontból kisebb jelentőséggel bíró államokban szerezett előnyt, és ez kampányának hosszú távú életképességét kérdőjelezi meg.

A republikánusoknál tisztább a helyzet. A három kiemelkedő jelölt közül John McCain szenátor a szuperkedd egyértelmű győztese, neki a CNN szerint több mint kétszer annyi jelöltje van (690), mint a második Mitt Romneynak (270), vagy a harmadik Mike Huckabeenek (176). A Washington Post úgy számol, hogy McCain eddig 707, Romney 312, Huckabee pedig 195 jelöltet szerzett. Utóbbi két politikus is kijelentette, nem szállnak ki a versenyből. Ráadásul a lemaradó harmadiknak tekintett volt lelkipásztor Mike Huckabee öt államban is nyerni tudott, amivel a BBC szerint azokat a véleményeket erősítette, hogy McCaint nem kedvelik a konzervatív republikánusok.

A BBC amerikai tudósítója szerint az elnökválasztást megelőző előválasztások eredménye minden eddiginél kiszámíthatatlanabb. A republikánusoknál hamarabb el fog dőlni, ki lesz a legesélyesebb a jelöltségre, ám hiába, ha a párt támogatását kevésbé bíró jelölt áll szemben két olyan demokrata politikussal, akiket egyaránt lelkes párttagok tömege támogat.

A legvalószínűbb, hogy Obama és Clinton között az elnökjelölő nagygyűlés utolsó pillanataiig nem fog eldőlni a verseny. A következő négy napban hat további előválasztást tartanak: szombaton Louisiana, Nebraska és Washington államokban, majd jövő kedden Marylandben, Virginiában és Washington DC-ben.