Gyerekterroristákat képezhet ki az al-Kaida Irakban

Vágólapra másolva!
Az amerikai hadsereg birtokába jutott videofelvételek szerint az al-Kaida gyerekterroristákat is kiképez Irakban.
Vágólapra másolva!

A sajtónak szerdán Bagdadban bemutatott képsorokon tíz év körüli fiúk láthatók, amint emberrablásokat, támadásokat és házak megostromlását gyakorolják. Az AK-47 típusú gépkarabélyokkal, pisztolyokkal, rakétavetőkkel felfegyverzett gyerekek arcát símaszk takarja.

Gregory Smith ellentengernagy, amerikai katonai szóvivő elmondása szerint öt videofelvételt foglaltak le 2007 december elején Dijála tartományban egy szunnita iszlamisták elleni hadművelet során, amikor amerikai katonák rajtaütöttek az iraki al-Kaida búvóhelyein.

Rábukkantak egy kéziratra is, amely gyerekkatonák kiképzéséről szóló forgatókönyvhöz szolgál tanácsokkal. A forgatókönyvből a gyerekek megtudhatták volna, hogyan kell vallatni és kivégezni az áldozatokat, házilag barkácsolt robbanószerkezeteket telepíteni és orvtámadásokat végrehajtani.

Az al-Kaida beszivárgott az iskolákba is, hogy népszerűsítse eszméit. A propagandacélokat szolgáló videókkal egyszerre akartak gyerekeket toborozni és üzenetükkel Irak-szerte megnyerni az ifjúságot az al-Kaidának - tette hozzá Smith.

Az iraki védelmi minisztérium szóvivője úgy foglalt állást, hogy a lefoglalt videoanyag a súlyos vereségeket elszenvedő és egyre inkább felgöngyölített iraki al-Kaida terrorhálózat kétségbeesését jelzi.