Sorozatgyilkos szkinhedeket fogtak Moszkvában

Vágólapra másolva!
Négy fiatalkorú bőrfejűt vettek őrizetbe a moszkvai rendőrök. Azzal gyanúsítják őket, hogy nem szláv küllemű embereket gyilkoltak. A gyanú szerint legalább 20 áldozatuk volt.
Vágólapra másolva!

Az orosz rendőrök négy fiatalkorú bőrfejűt vettek őrizetbe Moszkvában. Azzal gyanúsítják a kamaszokat, hogy legalább 20 ember megölésében volt részük. Vezetőjüket akár kétszer ennyi gyilkossággal is megvádolhatják.

Mihail Jonkin, a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője közölte: a fiatalokat egy szkinhedcsoport elleni nyomozás keretében vették őrizetbe. A csoportot több tucat nem szláv küllemű ember meggyilkolásával gyanúsítják. A csoport vezetője Artur Rino jekatyerinburgi származású, 18 éves diák volt.

A négy fiú őrizetben tartását a bíróság már jóváhagyta, és ismertették velük a vádpontokat. Az ügyben eddig összesen kilenc főt vettek őrizetbe, akiket jelenleg összesen 20 gyilkossággal gyanúsítják, de a szóvivő szerint nem kizárt, hogy ez a szám még növekszik a nyomozás során.

Az ügy tavaly áprilisban kezdődött, amikor az utcán elfogták Rinót és még egy moszkvai egyetemistát, akiket egy örmény vállalkozó megölésével gyanúsítottak. Az őrizetbe vételkor a két egyetemista ruháján vérnyomokat találtak.

Rino kihallgatásai során beismerő vallomást tett 37 ember nemzetiségi alapon elkövetett megöléséről. A nyomozás során vallomásának jelentős részére bizonyítékokat találtak.