NATO-s radarpara tehet be a szélerőműveknek

Vágólapra másolva!
Komoly biztonsági kockázatnak tekinti a szélturbinaparkokat a NATO, miután megállapították, hogy a turbinák feletti légteret nem látják jól a radarok. A brit védelmi tárca több szélerőműpark építésébe is belekötött már, az USA-ban egy darabig nem is engedték ilyenek építését. A kérdést gőzerővel igyekeznek megoldani a szövetség szakemberei, de a radarok miatti aggodalom évekre elbizonytalaníthatja a szélerőműipart.
Vágólapra másolva!

Sötét fellegek gyülekeznek a zöldenergiában érdekelt válllakozások, egészen pontosan a szélerőművek építtetői felett, miután a NATO megállapította, hogy a turbinafarmok biztonsági kockázatot jelentenek.

A brit védelmi tárcánál még 2004-ben fedezték fel, hogy a nagy területen telepített szélerőművek felett átrepülő repülőgépeket nem érzékelik a katonai radarberendezések, így a turbinafarmok felett vakfoltok jönnek létre a légvédelemben. A védelmi tárca már több leendő északkelet-angliai, illetve skóciai szélerőmű-parkkal kapcsolatban is kifogásokat emelt, és ellenzi minden, katonai radarjai hatósugarában tervezett hasonló létesítmény építését - írja a brit The Times. Az USA-ban a Bush-kormány egy ideig moratóriumot hirdetett a szélerőművek építésére, ezt azonban feloldották, most minden egyes ilyen tervet külön bírálnak el.

"A MoD (Ministry of Defence - a brit védelmi minisztérium) tesztjei bebizonyították, hogy a szélerőművek hátrányosan befolyásolják a katonai és polgári radarberendezések működését, ha hatósugarukon belül működnak. A NATO-t egyre jobban aggasztja a szélerőműparkok térhódítása a tagországokon belül" - idézte a lap Chris Breedon brit repülőőrnagyot. A félelmeket az okozza, hogy a terroristák által vezetett vagy ellenséges repülőgépeket nem veszik észre, ha szélerőművek felett repülnek.

A szélturbinák kérdését brit vezetéssel vizsgálja a NATO Kutatási és Technológiai Szervezete, a kutatásban amerikai, francia, olasz, norvég, belga, holland és görög szakemberek is rész vesznek, első találkozójuk júniusban várható. A szélerőműipar felett azonban még évekig Damoklész kardjaként lebeg majd a biztonsági kockázat, mivel az ügy 2010-ig nem kerül a NATO érzékelési és elektronikus technológiai bizottsága elé, és csak az ezt követő évben lehet felülvizsgálni a kérdést.