CNN: Obama országosan vezet Clinton előtt

Vágólapra másolva!
Barack Obama országosan átvette a vezetést Hillary Clintontól a demokrata szavazók körében - közölte a CNN hírtelevízió hétfőn több felmérés adatainak összesítése alapján.
Vágólapra másolva!

Több megfigyelő egyenesen drámai fordulatot emleget: a demokrata jelöltaspiránsok mezőnyét hónapok óta vezető volt first lady első ízben került vetélytársa mögé, méghozzá a nagy jelentőségű szuperkedd előtt. A republikánus oldalon John McCain arizonai szenátor biztos befutónak látszik.

A hírtelevízió öt - a CNN/Opinion Research, a Gallup, a Pew, az ABC és a CBS által az utóbbi napokban végzett - közvélemény-kutatás eredményét összegezte. A "felmérések felmérése" szerint Obama 45 százalékra tornázta fel magát, Clinton pedig 43 százalékra csúszott vissza.

Miután Obama magabiztosan nyert Clinton ellen Dél-Karolinában, majd neves támogatók álltak mögé, közöttük Edward Kennedy szenátor, az illinois-i szenátor egyértelmű lendületet vett - mondta Bill Schneider, a CNN vezető politikai elemzője. Obama mögé állt Caroline Kennedy Schlossberg, az egykori legendás elnök, John F. Kennedy lánya és a hétvégén váratlanul bejelentette a fekete aspiráns támogatását Maria Shriver is, Edward Kennedy másik unokahúga, aki a kaliforniai first lady, Arnold Schwarzenegger kormányzó felesége.

A CNN szerint a választókat egyértelműen a gazdaság helyzete foglalkoztatja leginkább. A megkérdezettek kétharmada úgy érzi, hogy a gazdaság már recesszióba jutott. A válaszolók 44 százaléka számára a legfontosabb kérdés a gazdaság, 20 százalék az iraki háborút, 16 százalék pedig az egészségügy reformját tekinti annak.