Vezérkari főnök nélkül maradt Csád

Vágólapra másolva!
A csádi lázadók még pénteken megölték az ország vezérkari főnökét, és lassan az egész fővárost az ellenőrzésük alá vették. Az elnöknek pár ezer híve maradt, miközben a franciák után az amerikaiak is elhagyják az országot.
Vágólapra másolva!

A lázadókkal vívott harcokban még pénteken életét vesztette Daoud Soumain csádi vezérkari főnök - erősítette meg vasárnap Hervé Morin francia védelmi miniszter. Az eseményt egy csádi katonai forrás már szombaton közölte. Idriss Déby Itno elnöknek eközben 2-3 ezer híve maradt - folytatta a francia miniszter, aki szerint a vasárnapi nap döntő lesz Csád jövőjére nézve. Hozzátette, hogy a harcok miatt szerdáig felfüggesztik az Európai Unió Csádba és a Közép-afrikai Köztársaságba küldendő EUFOR-erőinek telepítését. A békefenntartók a Szudánból Csádba érkező menekültek biztonságát felügyelték volna.

Eközben vasárnap reggel nehéztüzérségi párbaj robbant ki a főváros központjában, egy nappal azután, hogy a lázadók egységei bevonultak Csád fővárosába. Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a tűzharc az elnöki palota közelében zajlott, a lázadók a város déli részén álló rádió épülete ellen is támadást indítottak.

Csádi katonai források arról számoltak be, hogy a hadsereg több helikoptere is felszállt és beavatkozott a harcokba. A fővároshoz közel lévő francia katonai támaszponton állomásozó Mirage harci gépek pedig N'Djamena felett végeztek berepüléseket.

A lázadók szóvivője szerint azért nem foglalták el a repülőteret, mert semmiképp sem akarták megakadályozni a külföldi állampolgárok kimenekítését. Az éjszaka folyamán külföldieket evakuáló járatok szálltak fel a gaboni Libreville irányában, közel négyszáz utassal. A franciák mellett vasárnap reggel az amerikai nagykövetség teljes személyzetét is - közel tíz járművön - egy francia katonai bázisra vitték. Az amerikaiak, megfelelő biztonsági feltételek mellett szintén elhagyják az országot - írja az AFP francia hírügynökség.

A vasárnapi harcok azért is meglepőek, mert a csádi lázadók és a kormányerők Moammer Kadhafi líbiai vezető közvetítésével állítólag szombaton már megegyeztek a tűzszünet kérdésében - jelentette a JANA hivatalos líbiai hírügynökség.

A párizsi elnöki hivatal még péntek este felajánlotta Idriss Deby Itno elnöknek, hogy kimenekítik őt Csádból. Az államfő elutasította az ajánlatot, amely továbbra is érvényben van - közölte a francia külügyminisztérium.

Az alkotmány védelmére hivatkoznak

Idriss Deby Itno államfőt, aki 1990-ben katonai puccsal került hatalomra, 2006 májusában - egy vitatott választás során - harmadszor is megerősítették elnöki tisztségében. Nem sokkal korábban a hadsereg több napon át tartó harcok árán megakadályozta, hogy az ellenzék megdöntse az elnök hatalmát. Politikai ellenfelei azt vetették a szemére, hogy felrúgva az alkotmányt, harmadszor is indult az elnökválasztáson.

Az afrikai ország 1960-ig volt francia gyarmat, és jelenleg is jó kapcsolatokat ápol Párizzsal. Az országban közel 1000 francia katona állomásozik, akik logisztikai és hírszerzési feladatokban nyújtanak segítséget a csádi kormányerőknek.