Több katonáért kampányol Amerika a NATO-ban

Vágólapra másolva!
Kampányt indított az USA a NATO-tagországok döntéshozóinál, hogy rávegye a szövetségeseket: még több katonát küldjenek Afganisztánba. Elemzők szerint ugyanis az ország a széthullás szélén áll, és ez az egész térség stabilitását megrendítheti, ráadásul a mélyülő káosz a NATO megbízhatóságába vetett hitet is megrendítheti.
Vágólapra másolva!

Intenzív diplomáciai hadjáratot indított a NATO-országoknál az Egyesült Államok. Arra akarja rábírni szövetségeseit, hogy küldjenek újabb csapatokat Afganisztánba, amelyet a szétesés fenyeget, több mint hat évvel a tálib rendszer megbuktatása után.

A Pentagon pénteken közölte, hogy Robert Gates védelmi miniszter az észak-atlanti szövetség minden tagállamának levelet írt. Washington nagyobb afganisztáni katonai szerepvállalást vár szövetségeseitől, amelyektől csapatokat és felszereléseket egyaránt kért. Gates különböző ajánlásokat tett arra vonatkozóan, hogy melyik ország miképpen tudná segíteni az afganisztáni küldetést.

Franciaország nem válaszolt nyíltan arra a kérdésre, hogy hajlandó-e harcoló alakulatokat küldeni Afganisztán déli részére. Ehelyett átfogó, a válság katonai aspektusán túlmutató stratégia megalkotását szorgalmazta. Németország pénteken határozottan visszautasította, hogy harcoló egységeket küldjön Dél-Afganisztánba, arra hivatkozva, hogy a parlamenti mandátum ezt nem teszi lehetővé.

Eközben Stephen Harper kanadai miniszterelnök a NATO-főtitkárt is figyelmeztette, hogy kivonják a dél-afganisztáni Kandahár tartományból a kanadai csapatokat, ha a szövetségesek nem küldenek erősítést. Harper a kanadai álláspontot a héten George Bush amerikai elnöknek és Gordon Brown brit kormányfőnek, majd csütörtökön Jaap de Hoop Scheffernek is kifejtette.

A legfrissebb felmérések szerint az afgán lakosság egyre kevésbé bízik a kabuli kormányban és a nemzetek közösségében, nem nagyon hisznek abban, hogy meg tudják oldani az országot sújtó problémákat, így a gazdaság gyengeségéből és a munkanélküliségből, a bizonytalanságból, a mindent átható korrupcióból és a központi végrehajtó hatalom erőtlenségéből fakadó gondokat.

A hét közepén két neves amerikai agytröszt is arra figyelmeztetett, hogy széteshet az afgán állam, ha sürgősen nem történnek lépések a biztonsági helyzet javítására és az újjáépítésre. "Ha az afgán állam csődöt mond, a stratégiai következmények az egész térség biztonságát fenyegetni fogják, és súlyos hatással lesznek a szélsőségesek elleni küzdelemre. Kockán forog a NATO mint megbízható, stabil és meghatározó szövetség jövője is" - figyelmeztetett az Egyesült Államok Atlanti Tanácsa.