Megúszta Berlusconi a mérleghamisítási ügyet

Vágólapra másolva!
Felmentették szerdán Berlusconit mérleghamisítás vádja alól egy olyan törvénymódosítás alapján, amelyet akkor hoztak, mikor hatalmon volt. Bírálói szerint kifejezetten úgy változtatták meg a jogszabályt, hogy az üzleti mérleg meghamisításával többször is megvádolt politikust ne lehessen felelősségre vonni.
Vágólapra másolva!

Egy olasz bíróság felmentette Silvio Berlusconi volt kormányfőt az üzleti mérleghamisítás vádja alól, amelyet egy állami élelmiszeripari konglomerátum eladásával kapcsolatban hoztak fel ellene. Berlusconi egyike volt azoknak a befektetőknek, akik az 1980-as években megpróbálták megvásárolni az SME-t. Ez még azelőtt történt, hogy politikai pályára lépett volna.

A szerdai bírósági tárgyalás mindössze öt percig tartott, mert a vád szerinti tényállás 2002 óta nem minősül mérleghamisításnak. A 2002-es törvénymódosítást - bírálói szerint - kifejezetten a miniszterelnöki posztot akkor betöltő Berlusconira szabták, aki ellen többször is vádat emeltek hamis könyvelés miatt.

Berlusconi mindvégig tagadta bűnösséget, ahogy minden ellene kezdeményezett más bűnügyben is. Továbbra is azt állítja, hogy politikai vendetta áldozata, amelyet baloldali érzelmű igazságügyi tisztségviselők forralnak ellene. A korábbi ügyekben vagy felmentették a bíróságok Berlusconit, vagy pedig elévülésre hivatkozva ejtették a vádakat.

A politikus jelenleg előre hozott választásokat sürget abban a reményben, hogy visszaszerezheti a hatalmat Romano Prodi balközép kormányának múlt heti bukása után.