Leszbikus örökbefogadó nyert a strasbourgi bíróságon

Vágólapra másolva!
Ha egyedülállók is fogadhatnak örökbe gyerekeket, akkor ez a jog megilleti a nem házas melegeket is - döntött az Emberi Jogok Európai Bíróság. A bíróság elmarasztalta Franciaországot, amiért a hatóságok elutasították egy leszbikus óvónő kérelmét.
Vágólapra másolva!

Elmarasztalta Franciaországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, amiért nem engedélyezték az örökbefogadást egy leszbikus óvónőnek. A bíróság kedden kihirdetett ítélete szerint a nő szexuális orientáció miatt lett diszkrimináció áldozata, amivel Franciaország megsértette az emberi jogok európai egyezményét.

A francia jog szerint egyedülálló személyek is örökbe fogadhatnak gyermekeket - állapította meg a bíróság, amely szerint ez a jog az egyedülálló homoszexuálisokat is megilleti. A 45 éves óvónő örökbefogadási kérelmét 1998-ban utasították el, amit többek közt a kérelmező homoszexualitásával indokoltak. A bíróság a diszkrimináció miatt 10 ezer euró kártérítést ítélt meg.

Ez volt az első eset, hogy a bíróság elmarasztalt egy államot a homoszexuálisok örökbefogadásának megtagadása miatt. Európában jelenleg kilenc ország (Belgium, Dánia, Hollandia, Izland, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svédország) engedélyezi homoszexuális pároknak az örökbefogadást. A 17 tagú bírói testületből tízen szavaztak a döntés mellett, heten ellene.