Vérontásba torkollt a kenyai választás

Vágólapra másolva!
Legalább harmincan elevenen bennégtek egy teplomban kedden a nyugat-kenyai Eldoretben. A szerencsétlenül járt emberek a múlt csütörtöki, vitatott kimenetelű választásokat követő lázongások elől menekültek. Az EU választási megfigyelői szerint súlyos szabálytalanságok történtek a szavazatok összeszámlálásakor. A Kenyában tartózkodó magyar turistáknak azt javasolja a Külügyminisztérium: semmiképp ne hagyják el szállásukat. A helyi magyar konzulátus szerint a jelenleg kint lévő közel félezer magyar biztonságban van. Egy, az [origo]-nak nyilatkozó, Nairobiban tartózodó turista szerint a városban az utakon felállított ellenőrző pontok jelzik, hogy valami nincs rendben.
Vágólapra másolva!

Katonák és rendőrök próbálják megfékezni a Mwai Kibaki elnökké való újraválasztása miatt kitört zavargásokat Kenyában. A halálos áldozatok számáról teljesen eltérő jelentések érkeznek, egyesek szerint eddig 120 áldozata van a lázongásoknak, ugyanakkor napvilágot láttak olyan hírek is, hogy legalább 250 ember vesztette életét vasárnap óta. Kibakit választási győzelmét vasárnap - háromnapos szavazatszámlálás után - hirdették ki, a régi-új elnök a bejelentés után alig egy órával már le is tette a hivatali esküt. Választási győzelmének a hírére sok ezer ellenzéki tüntető özönlött az utcákra és utcai bódékat, házakat, járműveket gyújtottak fel. Az országban szinte mindenhol megmozdulások kezdődtek. A kenyai belbiztonsági miniszter vasárnap meghatározatlan időre elrendelte az élő tévéadások, a közvetlen helyszíni tudósítások beszüntetését.

Az Európai Unió választási megfigyelői mellett a 22 fős kenyai választási bizottság négy tagjai is azt állítja, hogy szabálytalanságok történtek a szavazatok összesítésekor. Az EU szerint átláthatatlan volt a választási folyamat, a végeredmény nem feltétlenül tükrözi a valós számokat. Az EU megnevezett két konkrét választási körzetet, ahol elcsalták a szavazatokat. "Az eredmények bejelentése után odajött hozzám az EU megfigyelője, és közölte velem, Moloban nem ezek a valódi választási eredmények. Ez igazán szíven ütött" - mondta a kenyai választási bizottság egyik tagja. A kormány tagadja, hogy csalás történt volna.

Helyenként etnikai zavargások is kitörtek, a Kibaki elnököt támogató, többségben lévő közösség és az elnökválasztáson második helyet elért Raila Odinga hátországának számító etnikai csoport között.

Kisumuban, Raila Odinga vidékén kijárási tilalmat vezettek be, és a rendőrség parancsot kapott, hogy lője le azt, aki nem engedelmeskedik a rendeletnek. Ugyanakkor Odinga csütörtökre milliós nagygyűlésre hívta össze híveit Nairobi egyik parkjába, s emiatt újabb vérontástól lehet tartani.

Kibaki elnöki győzelmét vasárnap jelentették be három napig tartó szavazatszámlálás után. Legfőbb riválisa Raila Odinga körülbelül 200 ezerrel kapott kevesebb szavazatot.

Nyugalom és ellenőrző pontok

"Simán megy az élet" - mondta az [origo]-nak telefonon egy magyar turista, aki épp a fővárosban, Nairobiban tartózkodik. A férfi szerint a rendőrség és a katonaság izolálta azokat a városrészeket, ahol a megmozdulások történtek. Ők maguk a hírekből és az otthoniaktól hallottak a történtekről, lázongókal nem találkoztak, csak a kereszteződésekben felállított ellenőrzőpontokat látják.

Az ő buszukat is megállították, amikor előző nap visszatértek Nairobiba egy dél-kenyai túráról, de hamar továbbengedték őket, "a fehérekkel óvatosak" - mondta az [origo]-nak. Mint a férfi elmesélte, a konzulátustól minden segítséget megkapnak, "ilyen szituban még nem voltam, de lehetett rájuk számítani".

A magyar Külügyminisztérium szerint a zavargások miatt kifejezetten nem ajánlatos most Kenyába utazni. Azt javasolják, ha már valaki ott turistáskodik, semmiképpen ne hagyja el a szállását. Szafari- hajó- és egyéb kirándulásokra egyelőre ne vállalkozzanak - áll a tárca közleményében. A külügy szerint a későbbiekben is csak szervezetten, bejegyzett utazási irodán keresztül biztonságos kirándulni az országban. Azt javasolják, hogy a tengerparti szállodák közelében élő, magukat utazásszervezőnek feltüntető magánszemélyek turisztikai ajánlatait ne fogadják el.

A nairobi konzulátus tudomása szerint valamennyi Kenyában tartózkodó magyar állampolgár jól van. Az Indiai-óceán partján, ahol a turisták tartózkodnak, teljes a nyugalom és a biztonság. A külképviselet úgy értesült, hogy 415 magyar turista tartózkodik a kelet-afrikai országban. Rajtuk kívül állandó jelleggel 10-15 magyar állampolgár él Kenyában, többségük a fővárosban, Nairobiban, ahol ugyancsak nyugodt a helyzet - közölte Kocsis András konzul kedden az MTI-vel. Zavargások csak az ország nyugati részén törtek ki, de ott nincs magyar turista a konzulátus szerint.

A konzulátus nem tud arról, hogy a biztonsági helyzet miatt bárki korábban hazautazott volna, de január 2-án, 3-án és 4-én viszonylag sokan visszatérnek Magyarországra, mert eddig tart a foglalásuk - mondta Kocsis András.