Pornóhálózat tagja lehetett Natascha Kampusch elrablója

Vágólapra másolva!
Az osztrák Natascha Kampusch elrablója kapcsán felmerült, hogy a tettesnek köze lehet egy gyermekpornó-hálózathoz - közölte az osztrák államügyészség. A tízéves Natascha Kampusch 1998-ban tűnt el, elrablója 8 évig tartotta fogva.
Vágólapra másolva!

Gyermekpornográfia gyanújára is felmerült abban a nyomozásban, amelyet a tíz éve elrabolt Natascha Kampusch ügyében indított az osztrák államügyészség.

Az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője közölte: vannak arra utaló jelek, hogy a tettest, Wolfgang Priklopilt baráti kapcsolatok fűzték a gyermekpornográfiában érintettekhez. Ezen a szálon elindulva szemügyre veszik az illető környezetét, vajon nem köthető-e közvetetten a nagy port felvert eset egy esetleges pornóhálózathoz.

Az akkor még csak tízéves Natascha Kampusch 1998. március 2-án tűnt el. Iskolába indult, de nem érkezett meg. Egy iskolatársnője állítólag látta, amint betuszkolják egy fehér kisbuszba. A rendőrség hajtóvadászatot indított, de nem akadtak a nyomára. Elrablója nyolc és fél éven át tartotta bezárva egy ablaktalan, föld alatti helyiségben Bécs közelében, Strasshofban. A lánynak 2006. augusztus 23-án sikerült megszöknie, kihasználva azt a pillanatot, amikor fogva tartója figyelmét elvonta egy mobilhívás. A férfi még aznap öngyilkosságot követett el.

Az igazságügyi minisztérium már október végén bejelentette, hogy újra megnyitják a Kampusch-aktát. Ugyanis egy független szakértői bizottság több hiányosságot is felfedezett a hatóságok részéről. A testület egyebek között megállapította, hogy a rendőrség nem járt el kellő gondossággal, több olyan szálat is elvarratlanul hagyott, amelyet követve talán hamarabb a kislány elrablójának a nyomára juthatott volna.