Gránát robbant a bangkoki tüntetők között

Vágólapra másolva!
Szombat este gránátot dobott valaki a bangkoki kormányellenes tüntetők közé thaiföldi miniszterelnöki hivatalnál. Több tucat ember megsérült. A tüntetők előzőleg meghátrálásra kényszerítettek 150 rohamrendőrt a bangkoki nemzetközi repülőtérnél. A thaiföldi fővárosban tevékenykedő magyar nagykövet közben óvatosságra inti a turistákat.
Vágólapra másolva!

Gránát robbant szombaton este Bangkokban, a thaiföldi miniszterelnöki hivatalnál, és 46 kormányellenes tüntetőt megsebesített. A gránát egy tribün közelében robbant fel, amelyet a tüntetők emeltek a kormányzati központ előtt. A merénylőről egyelőre semmit sem tudni. Az épületet a Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) nevű ellenzéki pártszövetség augusztus óta elfoglalva tartja. A szombati merénylet sérültjeit kórházba szállították. A párt egyik vezetője szerint a kormány támogatói dobtak gránátot a tüntetőkre.

A tüntetők előzőleg fenyegető fellépéssel, de erőszak alkalmazása nélkül egy ellenőrzőpont elhagyására kényszerítették a rohamrendőröket a Szuvarnabhumi nemzetközi repülőtértől egy kilométerre északra. A rendőrök ellenőrzőpontok és útakadályok felállításával próbálják megakadályozni, hogy még több tüntető jusson el a bangkoki repülőterekre.

A kormányzat úgy tervezte, hogy a rendőrség csütörtök éjjel kiszorítja a kormányellenes tüntetőket a két bangkoki légikikötőből. Péntek reggel azonban a rendőrség közölte: azt az utasítást kapták, hogy békés úton vegyék rá a tüntetőket a repülőterek elhagyására.

A rendőrség felszólította a tüntetőket, s ellenkező esetre kilátásba helyezte, hogy "minden szükséges intézkedést" megtesz a rend helyreállítása érdekében. A Szuvarnabhumi repteret kétezer rendőr veszi körül , amiből helyi megfigyelők arra következtetnek, hogy közeli lehet a karhatalom erőszakos beavatkozása.

Akárhogy alakulnak a fejlemények a továbbiakban, legalább hétfő estig mindenképpen lezárva marad Bangkok fő nemzetközi repülőtere - közölték szombaton a repülőtéri hatóságok.

A thaiföldi kormány szerint a repülőterek blokádja még heteken át éreztetni fogja kedvezőtlen hatását a légi forgalomban. Egy hónapig is eltarthat, mire minden ott rekedt külföldi vendégnek lehetővé tudják tenni a hazautazást - mondta Olarn Csaipravat kormányfő-helyettes egy szombati sajtóértekezleten.

Óvatosságra int a thaiföldi magyar nagykövet

Óvatosságra inti a Thaiföldön tartózkodó magyarokat, vagy odaindulókat a bangkoki magyar nagykövet, aki szerint romlik a helyzet a délkelet-ázsiai országban - mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő az MTI-nek szombaton.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia már nem javasolja úti célnak Thaiföldet, Balogh András bangkoki magyar nagykövet azonban ezt a minősítést még nem tartja indokoltnak, de azt javasolja, hogy különösen a három déli tartományt és a kambodzsai határszakaszt, ahol lövöldözések is voltak, kerüljék el a turisták. Thaiföld ennek ellenére biztonságos ország, a megmozdulások nem az idegenek ellen irányulnak, szemben az Indiában történtekkel. Szelestey hozzátette: magyarok továbbra sem jelentkeztek, vagy kértek segítséget a követségen.

A nagykövet arról is tájékoztatott, hogy a bangkoki nemzetközi repülőtereken a tüntetők tartós megszállásra rendezkedtek be, szétverték a felállított ellenőrzőpontokat és visszaszerezték az elkobzott fegyvereket. Elmondta azt is, hogy kedden a bíróság várhatóan feloszlatja a legnagyobb kormánypártot; ezzel is indokolta a rendőrök és a hadsereg növekvő passzivitását. Figyelmeztetett arra is, hogy Bangkok legnagyobb közparkjába kormánypárti mozgalom szervez tüntetést, amelyen előfordulhatnak összecsapások és továbbra sem kizárt egy puccs lehetősége.

Az üdülőövezetekbe a légitársaságok változatlanul közlekedtetik járataikat, ezért a nagykövet azt javasolja a turistáknak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a légitársaságokkal és érdeklődjenek a hazautazási lehetőségekről.

A nemzetközi repterek lezárása miatt Bangkokban mintegy 100 ezer külföldi turista ragadt, így, ha meg is indul a légi forgalom, hosszú időbe telik, amíg normalizálódik a helyzet.

Szelestey Lajos elmondta azt is, hogy a Bangkoktól mintegy 170 kilométerre délkeletre található Pattaya város U-Tapau nevű katonai repülőtere üzemel. Balogh András korábban az MTI-nek elmondta, hogy a délkelet-ázsiai országot évente átlagosan 20 ezer magyar keresi fel, a bangkoki magyar nagykövetség eddig nem értesült arról, hogy magyar állampolgárokat érintettek volna a thaiföldi fővárosban zajló események, az elmúlt napokban nagyon intenzívvé vált tüntetések. Thaiföldön az idegenforgalmi idény még csak most kezdődik.