Tízezrek tüntettek Berlusconi ellen Rómában

Vágólapra másolva!
Berlusconi politikája ellen tüntettek Rómában: a kommunista és zöld pártok a kormányfő gazdaságpolitikáját kifogásolták, egy kis párt pedig az ellen a törvény ellen gyűjtött aláírásokat, amely Berlusconit mentesítené a büntetőjogi felelősségre vonás alól.
Vágólapra másolva!

Tízezrek tüntettek szombaton Rómában az olasz radikális baloldal felhívására Silvio Berlusconi kormányfő politikája és "a diktatúra veszélye" ellen. A kommunisták és a zöldek hívták utcára a tüntetőket, hogy tiltakozzanak Berlusconi kormányának konzervatív gazdaság- és társadalompolitikája ellen, és hogy szociális igazságosságot követeljenek a szegényebb rétegeknek. A legerősebb parlamenti ellenzék párt, a Walter Veltroni vezette Demokrata Párt (PD) nem vett részt a megmozduláson.

Szintén szombaton aláírásgyűjtést rendezett Rómában egy népszavazás kiírása érdekében a maffiaügyek ügyészeként ismertté vált Antonio di Pietro és kis pártja, az Értékek Olaszországa. Annak a Berlusconi által kezdeményezett törvényről tartanának referendumot, amely mentességet biztosít az állam négy legmagasabb rangú tisztségviselőjének minden büntetőjogi felelősségre vonás alól. A jogszabály megóvná az olasz kormányfőt, hogy egy korrupciós ügyben vádat emeljenek ellene.