Ukrajna adott fegyvereket a grúzoknak egy orosz lap szerint

Vágólapra másolva!
Egy moszkvai napilap szerint Juscsenko ukrán elnök utasítására Ukrajna fegyvereket szállított Grúziának, a Dél-Oszétia elleni harcokhoz. A lap a birtokába került bizonyítékok alapján azt állítja, hogy az ukrán haderő fegyvereiből adtak el a grúzoknak.
Vágólapra másolva!

Alkotmányos felelősségre vonás fenyegeti Viktor Juscsenko ukrán elnököt, mert az ő utasítására, ráadásul országa védelmi képességeinek kárára szállítottak fegyvereket Ukrajnából Grúziába a déloszét hadművelethez - írja az Izvesztyija című moszkvai napilap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva. Ezek állítólag bizonyítják az ukrán államfő közvetlen szerepét a fegyverügyletekben.

A moszkvai napilap csütörtöki számában megjelenő, de az internetes kiadásában már előzőleg napvilágot látott az írás szerint Juscsenko utasítására az ukrajnai hadsereg használatában lévő fegyvereket adtak el Grúziának. Kétségtelen, hogy Juscsenko tudott a Dél-Oszétia ellen készülő grúz támadásról - írja az Izvesztyija.

Az ukrán fegyvereladások Miheil Szaakasvili grúz elnök hatalomra kerülésével lódultak meg - írja a lap, amely szerint Tbiliszi elsősorban támadó fegyverek iránt érdeklődött, kiválasztásukkor pedig amerikai szakértők segédkeztek. Az idén Ukrajna ráadásul olyan, kísérleti stádiumban lévő, Skval típusú harci modult adott el Grúzának, amelyet még az ukrán hadseregben sem állítottak hadrendbe.