Leveszik a terrorlistáról az engedékeny Észak-Koreát

Vágólapra másolva!
Észak-Korea belement nukleáris létesítményeinek ellenőrzésébe, és hozzájárult, hogy külföldi szakemberek vizsgálják át ismert és eddig eltitkolt atomlétesítményeit is. Washington erre bejelentette, hogy leveszi Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájáról.
Vágólapra másolva!

A nagyhatalmak és Észak-Korea megegyeztek abban, hogy az ázsiai kommunista ország eleget tesz a nukleáris leszerelésére vonatkozó amerikai feltételeknek - jelentette szombaton több hírügynökség. Phenjan beleegyezett, hogy lehetővé teszi a külföldi nukleáris szakembereknek, hogy mintákat vegyenek és vizsgálatokat hajtsanak végre az ország ismert atomlétesítményeiben és eddig eltitkolt nukleáris berendezéseiben.

Észak-Korea azt is megengedi, hogy ellenőrizzék, igazat mondott-e az ország urándúsítási programjával kapcsolatban, illetve arról, hogy átadott-e nukleáris technológiát külföldi országoknak.

Az egyezség után nem sokkal Sean McCormack, az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az Egyesült Államok leveszi Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájáról. A szóvivő felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy Phenjan lekerülése a listáról még nem jelenti azt, hogy megszűnik minden amerikai szankció. Érvényben marad számos büntetőintézkedés, köztük azok, amelyeket az ország kísérleti atomrobbantása miatt, illetve az emberi jogok sorozatos megsértése miatt léptetettek életbe Észak-Korea ellen.

2007 februárjában Észak-Korea megállapodást kötött öt hatalommal - az Egyesült Államokkal, Kínával, Japánnal, Oroszországgal és Dél-Koreával - atomfegyverprogramjának beszüntetéséről. A hatoldalú megállapodás teljesítése a múlt hónapban megakadt: az ország vezetése közölte, hogy újra működőképessé teszi a részben már leszerelt Jongbjon nukleáris komplexumot, mert az Egyesült Államok az egyezményben foglaltak ellenére nem vette le a terrorizmust támogató országok listájáról. A jegyzékről való lekerülés gazdasági és diplomáciai előnyöket jelentene Észak-Koreának.