Ismeretlen csoport vállalta az indiai robbantást

Vágólapra másolva!
Egy ismeretlen iszlamista csoport vállalta magára az indiai Asszám államban elkövetett csütörtöki merényletsorozatot. Azt is jelezték, hogy újabb robbantásokat terveznek.
Vágólapra másolva!

Egy eddig ismeretlen iszlamista csoport vállalta magára pénteken az India északkeleti részén, Asszám államban csütörtökön elkövetett merényletsorozatot. Az Indiai Iszlám-Mudzsahid Biztonsági Erő egy helyi televízióadóhoz küldött SMS-ben tudatta: ők a felelősek a robbantásokért, egyúttal újabb támadásokat jelentettek be.

A legújabb adatok szerint hetvenheten vesztették életüket és több mint 320-an sebesültek meg a tucatnyi, összehangoltan végrehajtott merényletben.

A rendőrség csütörtökön még egy másik fegyveres csoportot, a régóta az állam elszakadásáért harcoló Asszámi Egyesült Felszabadítási Frontot (United Liberation Front of Assam - ULFA) gyanúsította. A Banglades, Bhután, Mianmar és Kína határai mellett fekvő, Indiához csak egy vékony folyosóval kapcsolódó Asszámban több tucat fegyveres szakadár csoport működik.