Blair meghatszorozta vagyonát, mióta lemondott

Vágólapra másolva!
Tony Blair meghatszorozta a vagyonát azóta, hogy tavaly júniusban lemondott a kormányfői tisztségről. A volt brit miniszterelnök több mint 3,8 milliárd forintnak megfelelő fontot keresett szónoklataival az utóbbi időben.
Vágólapra másolva!

Tony Blair meghatszorozta a vagyonát azóta, hogy tavaly júniusban lemondott a kormányfői tisztségről.

A volt brit miniszterelnök a múlt év októbere óta előadásokat tart, és a Times szerint ő az egyik legjobban fizetett szónok a világon, több mint 3,8 milliárd forintnak megfelelő fontot keresett az utóbbi időben, többet, mint huszonnégy éves politikusi pályafutása alatt.

Blair 83500 fontot kap a brit államtól irodája költségeinek fedezésére és 63000 font a nyugdíja. Emlékirataiért több mint négy és fél millió fontot kapott. A Labour Párt volt vezetője túlszárnyalta Bill Clintont, aki 9,2 millió dollárt (1,8 milliárd forintot) keresett előadásaival az elnöksége utáni első évben.