Kigyulladt egy londoni gyerekkórház

Vágólapra másolva!
Kigyulladt a londoni Great Ormond utcai gyerekkórház hétfő reggel. A lángok a kardiológiai osztályon csaptak fel, állítólag egy gázpalack felrobbanását követően. Sérültekről egyelőre nem érkezett hír.
Vágólapra másolva!

Tűz ütött ki egy londoni gyerekkórházban. A lángok hétfő reggel csaptak fel a Great Ormond utcai kórház (GOSH) kardiológiáján, az egész osztályt ki kellett üríteni. Hat tűzoltókocsi és 35 tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat - írja a BBC News. A londoni mentőszolgálat egyelőre nem számolt be sérültekről vagy halálos áldozatokról.

A brit Telegraph szerint a tüzet egy gázpalack felrobbanása okozhatta az épület ötödik emeletén, és ugyan az érintett osztályt azonnal kiürítették, nem kizárt, hogy a teljes épületből kiköltöztetik a pacienseket és a személyzetet. Az összes gyereket hazaküldték, akik elég jól voltak ahhoz, hogy hazamenjenek.

A London Bloomsbury negyedében található egészségügyi intézmény 1852-es alapításakor az első kizárólag gyerekekkel foglalkozó kórház volt az egész angolszász világban. Évente több mint 150 ezer gyereket gyógyítanak itt, a londoni egyetemmel közösen úttörő jellegű gyógykezeléseket is folytatnak. A kórház gyakorolja Pán Péter mesefigura szerzői jogait, miután annak szerzője az intézménynek adományozta ezeket.