Svájcban visszavonták a Kadhafi fia elleni feljelentést

Vágólapra másolva!
Visszavonta egy genfi szálloda két volt alkalmazottja a Hannibal Kadhafi ellen tett feljelentését, lehetővé téve ezzel, hogy a svájci hatóságok beszüntessék a Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fiával szembeni jogi eljárást.
Vágólapra másolva!

A feljelentés visszavonásáról a két sértett ügyvédje kedden számolt be. Elmondása szerint a két volt alkalmazott - egy tunéziai nő és egy marokkói férfi - azt követően vonta vissza feljelentését, hogy "korrekt módon kárpótolták őket".

Michel Graber vizsgálóbíró közölte: a két sértett a múlt hét végén, "szabad akaratából és átgondolt döntés nyomán" vonta vissza a feljelentést.

A két sértett durva magatartás miatt jelentette fel Kadhafi 32 éves fiát, akit emiatt júliusban feleségével együtt Genfben őrizetbe vett a svájci rendőrség. A Kadhafi fiú végül tíznapos fogva tartás után, félmillió svájci frankos (312,5 ezer euró) óvadék ellenében nyerte vissza szabadságát.

A líbiai vezetés bocsánatkérést és a jogi eljárás leállítását követelte, bejelentette Svájcba irányuló olajszállításainak leállítását - bár nem hajtotta végre -, és Tripoliban egy időre őrizetbe vettek két svájci állampolgárt.

Az ügyben eljáró svájci diplomaták arra emlékeztették líbiai kollégáikat, hogy az alpesi országban az igazságszolgáltatás független a végrehajtó hatalomtól, Daniel Zappelli genfi főügyész pedig arra figyelmeztetett, hogy csakis a feljelentés visszavonása teszi lehetővé az eljárás beszüntetését.

Ez a jelek szerint megtörtént, s mivel belátható közelségbe került az ügy lezárása, a másfél hónapig tartó feszültség után a két ország viszonya is javulhat.