Izrael ismét lezárta a Gázai övezeti határait

Vágólapra másolva!
Palesztin rakétatámadás miatt Izrael meghatározatlan időre ismét lezárja a Gázai övezet határán lévő átkelőhelyeket.
Vágólapra másolva!

Közel három hét óta először palesztin szélsőségesek vasárnap ismét rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a dél-izraeli Szderót városra. A rakéta a város közelében, lakatlan területen csapódott be, így a robbanás nem követelt áldozatot. Az eset miatt Ehud Barak izraeli védelmi miniszter utasítást adott a határátlépők meghatározatlan időtartamú lezárására.

Azt követően, hogy 2007 júniusában a Hamász iszlamista mozgalom teljesen átvette az ellenőrzést a Gázai övezet felett, Izrael zárlat alá helyezte a területet. A másfél millió lakosú Gázai övezetbe csak humanitárius segélyeket és üzemanyagot enged át Izrael, amely augusztus végén ugyancsak palesztin rakétatámadás miatt közel 48 órára lezárta a határátkelőket.

Izrael és a Hamász idén júniusban egyiptomi közvetítők segítségével fegyverszünetet kötött, ám mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy nem tartja tiszteletben kötelezettségeit. A Hamász azt követeli, hogy Izrael oldja fel a palesztin terület zárlatát. Izrael viszont azt gyanítja, hogy a Hamász újrafegyverkezésre használja fel a viszonylagos nyugalmat.