Elfogadták a választási törvényt Irakban

Vágólapra másolva!
Megszavazták az iraki választási törvényt, ezért a közel-keleti ország nagyobbik részén januárban meg lehet tartani a tartományi választásokat. A kurdok által lakott területekre a törvény nem vonatkozik, az ottani politikai vezetés megválasztásának módjáról külön törvény készül majd.
Vágólapra másolva!

Az iraki parlament elfogadta szerdán a régen várt tartományi választási törvényt, amelynek értelmében legkésőbb január 31-ig megtartják a választásokat 18 tartományból 14-ben. A törvény hatálya nem terjed ki a kurd autonóm területekre és Kirkukra.

A képviselők egyhangúlag hagyták jóvá a törvényt, amelyet az államelnökségnek továbbítanak megerősítésre. Az elkövetkező választások azért fontosak az ország stabilitása szempontjából, mert megbékíthetik azokat a főként szunnita csoportokat, amelyek bojkottálták a 2005-ös tartományi választásokat, és így kiszorultak a helyi ügyek intézéséből.

A három északi kurd tartományról és az arabok és kurdok által egyaránt maguknak követelt Kirkukról külön törvény készül. Kirkuk tartomány székhelyét, a hasonló nevű várost a kurdok történelmi fővárosuknak tekintik, de az előző rendszerben beköltözött szunnita arabok meg akarják tartani Bagdad fennhatósága alatt, mivel a város az észak-iraki olajvidék gazdag központja.

Az újabb tervek szerint egyenlő arányban osztanák szét Kirkukban a tartományi tanács képviselői helyeit a kurd, az arab és a szintén jelentős türkmén (török) közösség között.