Felfegyverzik a texasi tanárokat

Vágólapra másolva!
Fegyvert kaphatnak a tanárok Texas egyik körzetének iskoláiban. A javaslat kiötlői ezzel remélik megvédeni a diákokat az esetleges iskolai lövöldözésektől.
Vágólapra másolva!

Engedélyezik, hogy fegyvert hordjanak maguknál a tanárok az iskolákban, az Egyesült Államokbeli Texas egyik körzetében. A lépéssel azt szeretnék elérni, hogy a tanárok meg tudják védeni magukat és a diákokat egy esetleges fegyveres támadás esetén. A rendelkezéssel szemben nem volt a szülőknek kifogásuk, és a helyi iskolák vezetői is beleegyeztek.

A tanároknak azonban rejtve kell hordaniuk a fegyvert, és mielőtt felfegyverkeznek, konfliktuskezelő továbbképzésen is részt kell venniük.

Az USA-ban az utóbbi időben több halálos iskolai lövöldözés is volt. David Thweatt kerületi iskolafelügyelő szerint ezek azt követően szaporodtak meg, hogy a szövetségi kormány kitiltotta a fegyvereket az iskolákból. Texasban továbbra is tilos az iskolákba fegyvert vinni, ám az egyes oktatási intézmények engedélyezhetik - írja a BBC News.