Lemondott elnökségéről Pervez Musarraf

Vágólapra másolva!
Lemondott Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Az 1999-ben katonai puccsal hatalomba került pakisztáni államfőt alkotmányos vádeljárással fenyegette a pakisztáni kormány, hogy rábírja a távozásra. Musarraf azt mondta, az ország érdekében távozik, utódjára azonban komoly megoldandó problémák várnak: toporgó gazdaság, megbízhatatlan titkosszolgálat, lázongó nyugati határvidék.
Vágólapra másolva!

Bejelentette lemondását Pervez Musarraf pakisztáni elnök hétfőn. Az elnök televíziós beszédben számolt be döntéséről, amelyet azzal indokolt hogy el akarja kerülni az ország érdekeit sértő, eltávolítását célzó alkotmányos vádeljárást. Az elnök távozását hevesen követelte a pakisztáni parlament.

Vasárnap a védelmi miniszter bejelentette, hogy ha nem mond le, akkor két napon belül megindítják az elnököt hatalmától megfosztó eljárást - többek között alkotmánysértés és visszaélés miatt.

Mindig Pakisztán és népe érdekeit tartotta szeme előtt, és biztos benne, hogy az ellene felhozott vádak nem állják meg a helyüket - mondta helyi idő szerint hétfőn kora délután elmondott televíziós beszédében. Azt is modta, hogy az időpont nem megfelelő ahhoz, hogy szembeszálljon a lemondását követelőkkel.

Azt mondta egyetlen őt ért vádat sem lehet bebizonyítani, de az ellene tervezett eljárás bizonytalanságba taszítaná Pakisztánt. Szerinte, ha vétett is hibákat, azt nem szántszándékkal tette. "Az emberek kezébe helyezem magam" - mondta.

Az egykori tábornok beszédében hosszan magasztalta a fejlődést, amely az ő uralma alatt ment végbe Pakisztánban.

Az 1999-ben katonai puccsal hatalomra került Musarraf tavaly úgy próbálta megszilárdítani hatalmát, hogy újraválasztatta magát elnöknek. A választás szabályosságát azonban megkérdőjelezte a pakisztáni legfelsőbb bíróság elnöke, akit ezért eltávolított posztjáról. Később további 60 bírót rúgott ki, hogy megelőzzön egy esetleges eljárást amely semmissé tehette volna újraválsztását. A lépések nyomán rendkívül mélyre süllyedt népszerűsége, ráadásul tavaly ősszel rászorították, hogy lemondjon a hadseregfőparancsnoki tisztségéről is.