Orbán az amerikai magyaroknak udvarol

Vágólapra másolva!
Meggyorsítaná az Amerikában élő magyarok állampolgársági kérelmének elbírálását, és hazsnosítaná tudásukat Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán az Egyesült Államokban tett látogatásán találkozik Oláh György magyar származású Nobel-díjas kémikussal és idősebb Goerge Bush egykori amerikai elnökkel.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor Fidesz-elnök új alapokra helyezné az amerikai magyarság és az anyaország kapcsolatát; egyebek mellett erről egyeztetett tengerentúli munkalátogatásának első napjaiban. Orbán arra kérte fel Megyesy Jenő denveri tiszteletbeli főkonzult, hogy "készítsen elő egy dokumentumot, amely alapul szolgálhat az Amerikában élő magyarok és a következő magyar kormányzat közötti együttműködéshez".

Meg kell oldani például, hogy az amerikai magyaroknak a magyar állampolgárság iránti kérelmét a mai, kelleténél hosszabb idő helyett optimális két hónap alatt el lehessen intézni. Meg kell vizsgálni, milyen segítségre van szükségük az amerikai magyaroknak, ha haza szeretnének települni. Fel kell deríteni, melyek azok az Amerikában levő magyar kulturális, szellemi értékek, emlékhelyek és épületek, amelyek az enyészet állapotában vannak, és érdemes volna őket fenntartani, mint az amerikai magyarság fontos kulturális helyszíneit - jelentette ki Orbán. A pártelnök szerint azt is fel kell térképezni, hogyan lehetne "a reményeink szerint növekedésnek induló magyar gazdaságba bevonni az amerikai magyarok tudását".

Orbán Viktor külön kért egy javaslatot arra, hogy az Amerikában született magyar származású fiatalok számára miképpen lehet valamilyen modern technológiát is felhasználó hálózatot létrehozni, "mert az itt született második generáció a hagyományos közösségekhez már kevésbé vagy egyáltalán nem kötődik, számukra új közösségi formát kell teremteni".

A Fidesz elnöke Denverben találkozott helyi magyarokkal, akikkel arról egyeztetett, hogyan lehetne jobban hasznosítani Magyarországon azt a tudást - legyen szó tudományos vagy pénzügyi, gazdasági ismeretről -, ami az amerikai magyarok körében fölhalmozódott. "Arról beszéltem, hogy szeretnénk egy új egyezséget kötni, amelyben az amerikai magyaroknak is megvan a helyük és tudjuk hasznosítani mindazt, amit ők itt sikerként elértek" - mondta.

Orbán Viktor kedden Los Angelesben Oláh György professzorral tervezett találkozót, akivel azt egyezteti, hogyan lehetne Magyarországon hasznosítani a szénhidrogének utáni korszakról végzett, kémiai Nobel-díjjal jutalmazott kutatásait. A Fidesz elnöke később Sacramentóban találkozik Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóval, majd magyar üzletemberekkel folytat megbeszélést. A nyugati partról a keleti Maine államba, a Bush család birtokára utazik tovább, ahol a hét végén találkozik idősebb George Bush-sal, aki még tavaly nyáron hívta meg őt az Egyesült Államokba.

Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnökeként - ő a felelős a transzatlanti kapcsolatokért - jövő héten részt vesz a Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvencióján Minnesota államban.