Elítélték bin Laden sofőrjét

Vágólapra másolva!
Egy amerikai katonai bíróság elítélte Oszama Bin Laden egykori sofőrjét. A bíróság szerint segítette a 2001. szeptember 11-i merényletekért felelős al-Kaida iszlám militáns szervezetet. A férfi akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek találta egy amerikai katonai bíróság szerdán azt a jemeni férfit, aki a vád szerint nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az al-Kaidának, többek között azzal, hogy bin Laden sofőrje és testőre volt. Az ügyvédje azzal érvelt, hogy Szalím Ahmed Hamdan csak egy alkalmazott volt bin Ladennél, és nem vett részt az akciók megtervezésében - írja a BBC.

Hamdan bevallotta, hogy bin Ladennek dolgozott Afganisztánban 1997 és 2001 között, de elmondása szerint csak azért, mert valamiből meg kellett élnie. Az ügyészség szerint Hamdan az al-Kaida lelkes harcosa volt, és segített a terrorakciók megszervezésében is. Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. A bíróság helyi idő szerint hétfőn este kezdett tanácskozni, és szerdán reggel, magyar idő szerint szerdán délután hirdettek ítéletet.

Hamdant 2001 novemberében fogták el Afganisztánban egy országúti ellenőrzéskor. A tárgyaláson ártatlannak vallotta magát. Egy tanúként beidézett amerikai katona, aki jelen volt az elfogásánál, eredetileg azt mondta, Hamdan vezette az egyik autót, amelyben SA-7-es rekétákat szállítottak az al-Kaidának. A keresztkérdésekre felelve azonban már nem volt biztos benne, hogy tényleg Hamdan vezetett-e a három, rakétákat szállító jármű egyikében.