Bronzkori ősének szemébe nézett a német mérnök

Megismerkedhetett 120 generációval korábban élt ősével egy német férfi, miután genetikai vizsgálat bizonyította, rokonságban áll azokkal a bronzkori emberekkel, akiknek maradványaira egy barlangban bukkantak. Manfred Huchthausen úgy véli, még hasonlít is a rekonstruált, háromezer éves arcra. A genetika forradalmasíthatja a történelem és a régészet tudományát, kiderülhet például az is, hogy nem sok közünk van a rokonoknak tartott finnekhez.

Valószínűleg a világ leghosszabb, uralkodócsaládokat megszégyenítő családfájával büszkélkedhet az alsószászországi Förste egyik lakója, Manfred Huchthausen. Az 58 éves mérnök és tanár egyike annak a két embernek, akik genetikai bizonyítékok szerint rokonságban állnak a majd háromezer évvel - 120 generációval - ezelőtt a Harz-hegység nyugati oldalán, egy barlangban eltemetett emberekkel.

"Mindig azt kérdeztem magamtól, miért van az, hogy a feleségemmel ellentétben én nem szívesen utazok messzire" - elmélkedett a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában Huchthausen, aki igazi lokálpatriótának tartja magát, és nagyon büszke arra, hogy a világ legöregebb családjába tartozhat. "Csak a miatt volt bennem félelem, hogy negatívan jöhet ki, ha valaki ilyen sokáig egy helyben marad. Ma rugalmasnak kell lenni, és Amerikában kell tanulni ahhoz, hogy munkát találj" - mondta.

Huchthausen egyébként nem tudta igazán régre visszavezetni a családfáját, csak abban biztos, hogy felmenői valamikor a 18. században házasodtak be Förstébe a szomszéd faluból, a nagyapja kőművesmester volt, apja pedig - akárcsak ő maga - építőmérnök. A vidéken ugyan van néhány család, amelyik a 14-15. századig is visszavezeti a történetét, de mivel az egyházi anyakönyvek a harmincéves háborúban (1618-1648) megsemmisültek, korábbról nincsenek megbízható adatok.

Csontvázak a barlangban

A Harz-hegység nyugati oldalán 1972-ben tárták fel a Lichtenstein-barlangot, amely néhány évvel később Németország egyik legjelentősebb bronzkori régészeti lelőhelyévé vált: 1980-ban barlangászok egy addig ismeretlen részen negyven ember - 21 nő és 19 férfi, életkoruk 4-től 60 évig terjedhetett - maradványaira, illetve mintegy száz bronztárgyra és kerámiákra bukkantak.

Kukkantson be a Lichtenstein-barlangba!

A barlang hűvös klímájának és a mindent beborító gipszrétegnek köszönhetően kiváló állapotban maradtak fenn a leletek. A lelőhely különlegességét emellett az is adja, hogy a barlangban talált emberek a Közép-Európában az időszámításunk előtti 12-9. században élt úgynevezett urnamezős kultúrához tartoztak, amelynek népe elégette halottait, így nagyon ritkák az ebből az időből származó emberi maradványok.

A lelőhelyet hiába zárták le és nyilvánították védettnek, 1992-ben feltörték a vasajtót és több tárgyat is elloptak. Ez után szerveződött meg egy több tudományág - az antropológiától a fémkohászatig - kutatóiból álló csoport, amely célul tűzte kis a leletek mindenre kiterjedő vizsgálatát. Ennek keretében kezdték el vizsgálni a csontokból kinyerhető örökítő anyagot, a DNS-t is.

A nagy család

Felix Schilz, a Göttingeni Egyetem doktorandusza a barlangban talált emberek közül 22 genetikai jellemzőit azonosította. Kiderült, közülük 15-en különböző rokonsági viszonyban állnak egymással, vagyis egy nagycsalád vagy klán három generációjának tagjait találták meg. Ez újabb világszenzáció volt, hiszen korábban soha nem sikerült még régészeti leletek alapján azonosítani egy embercsoport rokonsági viszonyait.

A barlang a kutatók szerint kultikus hely lehetett, és kezdetben még az is felmerült, hogy esetleg emberáldozatok színhelye volt. A maradványok vizsgálata során kiderült, az ott talált emberek viszonylag magasak - a férfiak átlagosan 170 centiméteresek -, erős testalkatúak és jó fogakkal rendelkezők voltak, ami jó táplálkozásra utal. Ebből, és a gazdag tárgyleletből arra következtetnek, hogy egy előkelő nemzetség temetkezési helyére bukkantak.

Ennek a háromezer éves családnak ma is vannak leszármazottai a Harz-hegységben. Egy tavaly kezdődött kutatás keretében mintegy 300, legalább három generáció óta az Osterodei járásban élő önkéntestől vettek DNS-mintát, és hasonlították össze barlangban talált emberek örökítőanyagával. Az eredmény idén júliusban született meg: Huchthausen mellett egy 48 éves földmérő, az egy kilométerre fekvő Nienstedtben lakó Uwe Lange génjeiben is található egy-egy olyan jellegzetesség, ami arra enged következtetni, hogy leszármazottai a barlangban talált embereknek.

Huchthausen és 120 generációval korábbi őse

A koponyák alapján a kutatók modellezték a bronzkori emberek arcát, és a barlangi leletnek szentelt múzeumban ki is állították a modelleket. A szakállas Huchthausen szerint bronzkori őse egyértelműen hasonlít rá. A kopaszodó, hegyes orrú Lange nem látott hasonlóságot, de ő is azt mondta, furcsa érzés volt őse szemébe nézni. Huchthausen felesége még azt is állítja, hogy férje és Lange szemöldöke nagyon hasonlít egymásra.

Régészeti genetika

Az emberek leszármazását a genetikai állományban megtalálható változások, úgynevezett markerek alapján lehet követni az írott történelmen előtti időkbe. A női felmenőket a csak női ágon öröklődő mitokondriális DNS markerei, a férfi ősöket az Y kromoszóma jellegzetességei alapján lehet követni. Az adatok alapján a mai emberek ősei - akik legfeljebb tízezren lehettek - Kelet-Afrikából indultak el 150-100 ezer évvel ezelőtt. 60 ezer éve elérték Ausztráliát, 40 ezer éve benépesítették Európát és Ázsiát, majd végül, 15 ezer éve megérkeztek Amerikába.

A honfoglaló magyarok sírjaiból származó csontokból nyert ki mitokondriális DNS-t Raskó István, szegedi genetikus professzor. Eredményeit összehasonlította a ma élő magyar és székely népesség genetikai jellegzetességeivel. A honfoglalás kori emberek génjeinek jellegzetességei összesen nyolc, európai illetve ázsiai típusú csoportba sorolhatók, vagyis a magyarok már akkor sem voltak genetikailag egységes nép, amikor megérkeztek a Kárpát-medencébe.

A honfoglalók génjeit mai magyar, illetve székely népességgel összehasonlítva pedig kiderül, hogy bár még ma is előfordulnak az ázsiai típusú genetikai elemek, de már jóval kisebb gyakoriságban. Egy másik, egész Európára kiterjedő kutatás szerint a mai magyarok genetikailag leginkább az ukránokhoz, lengyelekhez és horvátokhoz állnak közel, míg a nyelvrokon finnektől igen távol esnek.