Találtak 300 ezer új amerikai HIV-fertőzöttet

Vágólapra másolva!
Harmadával alábecsülte az amerikai kormány az Egyesült Államokban élő HIV-fertőzöttek számát - derül ki egy amerikai kormányzati jelentésből. Eddig azt gondolták, hogy 1 millióan vannak, de most kiderült, hogy 1,3 millióan. Az amerikai kormány tavaly ősz óta tudja, de addig nem engedte nyilvánosságra hozni az adatokat, amíg újra le nem ellenőrizték azokat. Romlik a helyzet Európában is, Németországban és Nagy-Britanniában nőtt a begetek aránya.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok több mint 30 százalékkal alábecsülte az elmúlt évtizedben a HIV-fertőzöttek számát - írja az Independent egy új kutatásra hivatkozva, amelyet a Centers for Disease Control and Prevention (CDC), az AIDS megelőzésével és amerikai terjedésének megfékezésével foglalkozó kormányzati szervezet készített. A brit lap szerint az Egyesült Államokat sújtó AIDS-járvány így sokkal súlyosabb lehet, mint azt korábban gondolták.

Az Independent szerint új szűrési technikákkal kimutatták például azt, hogy 2006-ban (az utolsó évben, amelyből rendelkezésre állnak adatok) 56 300 amerikai fertőződött meg, miközben a hivatalos tájékoztatás 40 ezerre becsülte a megfertőződők számát. A jelentés szerint az új fertőzöttek 53 százaléka homoszexuális férfi, míg a heterók és az intravénás droghasználók körében enyhén visszaesett az új fertőzések száma. Hétszer akkora a fertőzöttek aránya az afroamerikai és háromszor több a latin, mint a fehér lakosság körében.

A CDC tanulmánya alapján - írja az Independent - ma több mint 1 325 000 HIV-fertőzött él az Egyesült Államokban, miközben a korábbi becslések egymillióra tették a számukat. A brit lap szerint az eltérés oka, hogy pontosabbak a vértesztek és változott a betegeket összesítő statisztika is. Bár a számokkal az amerikai egyészségügyi szervek vezetői tavaly október óta tisztában voltak, addig nem járultak hozzá közlésükhöz, amíg felül nem vizsgálták azokat.

Az amerikai kormány az elmúlt hét évben gyakorlatilag befagyasztotta az AIDS-megelőzésre szánt pénzeket - állítja a brit lap. Julie Gerberding, a CDC igazgatója szerint az új számok tükrében ez a politika elfogadhatatlan. Úgy tűnik, tévedését az amerikai kormány is belátta. George W. Bush amerikai elnök a közelmúltban bejelentette: változás lesz kormánya évek óta bírált AIDS-politikájában, ami a védekezésre és a házasság előtti szexuális élet feladására helyezte a hangsúlyt. Jövőre várhatóan háromszor annyi pénzt költenek majd megelőzésre, mint az előző években.

A CDC jelentését a hétvégén kezdődött mexikóvárosi AIDS-konferencián mutatták be. A konferencia előtt kiszivárgott adatok szerint az AIDS-helyzet összességében javul világszerte, a fertőzöttek száma csökkent - írja a BBC. Problémát jelent ugyanakkor, hogy olyan fejlődő és fejlett országokban is romlott a helyzet, mint Kína, Oroszország, Nagy-Britannia vagy Németország. Jelenleg összesen 33 millió AIDS-beteg él a világon. Eddig összesen 25 millió ember halt meg AIDS-ben vagy valami ahhoz köthető betegségben.