Távozik hivatalából az izraeli kormányfő

Vágólapra másolva!
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy lemond hivataláról, miután pártja szeptemberben új vezetőt választ magának. A politikus ellen korrupció gyanújával folyik nyomozás, ezért az utóbbi hónapokban erősödött rajta a nyomás, főként saját pártja felől.
Vágólapra másolva!

Az izraeli kormányfő szerda este tévébeszédben hozta nyilvánosságra elhatározását, amely felbolygatja az izraeli belpolitikát és megakaszthatja a közel-keleti béke megteremtését célzó - az Egyesült Államok támogatását élvező - erőfeszítéseket. Olmert beszédében megígérte: nem avatkozik bele az új pártvezető megválasztásába. A kormányzó centrista Kadima párt kedden közleményben jelentette be, hogy szeptember 17-re kitűzte tisztújító választását.

A Kadima már korábban döntött a tisztújítás mellett, mert a jelenleg a pártot is vezető Olmert hat különböző korrupciós botrányba keveredett bele, ami alaposan megtépázta tekintélyét. A rendőrség csalással, hivatali hatalommal való visszaéléssel, a kampányfinanszírozási szabályok megsértésével gyanúsítja a politikust és többször kihallgatta.

A korrupciós ügy középpontjában egy amerikai állampolgárral kapcsolatos vádak állnak. A Morris Talansky nevű férfi a gyanú szerint a 2006-os kampány során készpénzben adott támogatást Olmertnek, aki utóbb luxuscikkeket vásárolt a pénzből. Olmert tagadja, hogy törvénytelenséget követett volna el, de korábban megígérte: lemond, ha vádat emelnek ellene. A kormányfő a szerdai tévébeszédben is élesen bírálta a rendőrségi vizsgálatot. Kijelentette azt is, hogy hibákat követett el, amit sajnál, de emelt fővel távozik tisztségéből, utána pedig bebizonyítja ártatlanságát.

Olmert júniusban, a Kadima legnagyobb koalíciós partnerével, a Munkapárttal kötött megállapodás keretében egyezett bele a pártelnök-választás előrehozásába. A Munkapárt előzőleg lemondásra szólította fel Olmertet és azzal fenyegetőzött, hogy kilép a koalícióból és új (parlamenti) választásokat kényszerít ki.

A Kadima több magas rangú tisztségviselője - köztük Cipi Livni külügyminiszter - már kampányba kezdett a pártelnöki tisztség elnyerése érdekében. Olmert lehetséges utódját a legtöbben Cipi Livniben látják, aki a legnépszerűbb izraeli politikusok egyike. A közvélekedés szerint Livni egyike azon kevés centristáknak a kormányban, akinek még nem volt korrupciós ügye. Az izraeli és palesztin állam egymás mellett élésének egyik legeltökéltebb hívének is tartják. A kritikusok szerint ugyanakkor Livni politikai tapasztalata és katonai tudása nem elegendő az ország vezetéséhez - írja a BBC.

Számos szakértő szerint Olmert egyre gyengülő politikai tekintélye nem tett jót a tervezett palesztin-izraeli békemegállapodásnak, amelyet az év végére szeretnének tető alá hozni - írja a BBC. Ugyanakkor Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője közölte: Olmert bejelentését Izrael belső ügyének tekintik. Hozzátette: a palesztin tárgyalópartnerek továbbra is bíznak a békemegállapodás 2008-as megszületésében.