Rámenős megszállók nyála csorog az iraki olajtortára

Az Egyesült Államokban a külügyminisztérium vizsgálja, hogyan kerülhetett az iraki olajprivatizáció lehetséges kivételezettjei közé két amerikai cég. Állítólag senki nem gyakorolt nyomást az iraki kormányra, csak pont jókor voltak jó helyen. Küszöbönáll az iraki olajtorta szétdarabolása, és bár az amerikai kormány fennen hirdeti önmérsékletét, egyre furcsább körülmények között dől el 115 milliárd hordó nyersolaj sorsa.

"A minisztériumnak nem kellett megfogadnia a tanácsainkat" - mondta a New York Timesnak az amerikai külügyminisztérium egyik vezető tisztségvilselője. A névtelenül nyilatkozó diplomata azért mentegetőzött, mert kiderült, hogy amerikai tanácsadók egész hada segített az iraki olajminisztériumnak az iraki olajipar privatizációjának előkészítésében. Ez pedig nagyon kényes kérdés mostanában.

Az iraki kormány június végén döntötte el, hogy összesen 35 külföldi - többek között amerikai, brit, francia, orosz, indiai, kínai - céget enged be az ország olajiparába. A privatizációra azért van szükség, mert az 1973 óta állami kézben lévő iraki olajiparban régóta elmaradtak a fejlesztések, pedig az ország hatalmas, viszonylag könnyen kitermelhető olajkincs fölött ül.

Iraknak összesen 115 milliárd hordó ismert tartaléka van, ezzel a harmadik legnagyobb olajhatalom, de az elmaradt infrastruktúra miatt viszonylag kevés olajat hoz a felszínre. Az iraki kormány azt reméli, hogy a külföldi cégek bevonásával 5 év alatt a jelenlegi 2,5 millióról napi 4,5 millió hordóra növelheti a kitermelést. A sok olaj pedig természetesen sok pénzt jelent.

A kiválasztottak közül 30 cég hosszú távú koncessziókért versenyezhet a hat legnagyobb iraki olajmezőn. A győztesek nevét 2009 nyarán hirdetik ki. A legfontosabb feltétel, hogy a fejlesztésekbe legalább 25 százalékos tulajdonrésszel iraki cégeket is be kell vonni.

Náluk is jobb helyzetbe kerülhet várhatóan az az öt cég, amelyekkel az iraki kormány rövid távú, a versenyt kizáró különszerződéseket köt. A kivételezettek között ott a világ legnagyobb olajcége, az amerikai ExxonMobil és a szintén amerikai Chevron mellett a brit BP, a brit-holland Shell és a francia Total. Velük az eredeti elképzelések szerint június legvégén kellett volna szerződnie az iraki kormánynak, azonban a megállapodás közelebbről meg nem határozott ok miatt késik. A francia AFP hírügynökség úgy tudja, a csúszás oka, hogy az iraki kormány nem kíván részesedést adni a cégeknek az eladott olaj után, pusztán tanácsadói díjat fizetne nekik, miközben a cégek érdeke éppen a forgalom utáni részesedés megkaparintása lenne.

Nem tudják, mennyit súgtak

Tehát két amerikai cég is arra készül, hogy kedvező feltételekkel lépjen be az iraki olajbizniszbe, miközben az amerikai külügyminisztérium alkalmazásában álló jogászok és privatizációs szekértők éppen a privatizációs szerződések tető alá hozásán szorgoskodtak. A New York Times szerint pont az öt kivételezett cégre vonatkozó szabályok kidolgozásához adtak tanácsot.

Az amerikaiak főleg szerződéstervezetekkel és jogi tanácsokkal segítették a privatizációt előkészítő iraki minisztériumot. Ez azonban önmagában még nem probléma. Több érintett is azt állította a New York Timesnak, hogy nem tudja, használták-e egyáltalán az általuk küldött anyagokat, figyelembe vették-e tanácsaikat. Megemlítették azt is, hogy a segítségre (amit az amerikai mellett a norvég kormánytól is kértek az irakiak) nagy szüksége volt az iraki minisztériumnak, mert komoly szakemberhiánnyal küzd, így meghaladta erejét a privatizáció előkészítése. Azt pedig egybehangzóan tagadták, hogy a cégek kiválasztásában szerepet játszottak volna. "Irak független állam, döntéseit saját megérzéseire és olajkincsének fejlesztéséről alkotott elképzeléseire alapozza" - foglalta össze a hivatalos álláspontot Dana Perino fehér házi szóvivő.

Az amerikai lap elismeri, felmérhetetlen, hogy mekkora befolyásuk volt az amerikai szakértőknek a tárgyalások menetére. A tanácsadásban részt vevő egyik diplomata ki is jelentette: "Nem érzem úgy, hogy különböző érdekek ütköznének". Ugyanakkor több arra utaló jel is van, hogy - a többi kiemelt mellett - az amerikai cégekkel is kivételeztek.

Vannak jobb fejek

Az iraki olajminisztérium két indokkal védte a különszerződéseket. Az egyik, hogy két évvel első benyújtása után még mindig nem fogadták az iraki olajkincs értékesítéséből származó bevételek elosztásáról szóló törvényt (a jogszabályt az iraki kormány szeretné mielőbb megszavaztatni, de azt nem támogatja a parlament többsége). Ez rendezné, hogy milyen arányban részesülnek az olajdollárokból az iraki társadalom többségét alkotó síiták, illetve a kisebbségben lévő a kurdok és a szunniták, de meghatározná azt is, hogy külföldi cégek milyen feltételekkel léphetnek be az iraki olajpiacra. A különszerződésekkel viszont annak ellenére is tőkeerős befektetőket lehetne az iraki olajiparba csábítani, hogy a jogi környezet nem rendezett.

Ez azonban pont annyira szól a kivételezettek ellen, mint mellettük. "A főnyeremény, amire mindenki vár, az az óriásmezők fejlesztése" - mondta Leila Benali, az energiastratégiai tanácsadással foglalkozó Cambridge Energy Research Associates munkatársa. A különszerződésekkel - amelyek elvileg 1-2 évre szólnak majd - pedig a cégek megvethetnék a lábukat Irakban, és így előnyös helyzetből indulhatnának, amikor majd új mezőket nyitnak meg.

Kiharcolták

Az iraki olajminisztérium szerint a kivételezett cégek mellett szól az is, hogy éveken át segítették tanácsokkal az iraki olajipart mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, és rendelkeznek a modernizációhoz szükséges technológiával is. Azt nem is vitatja senki, hogy ennek kompenzálása jogos. A Washington Post szerint azonban összesen azonban 46 cég működött együtt ehhez hasonló módon az iraki kormánnyal. Köztük voltak a legnagyobb kínai, indiai és orosz olajvállalatok, nekik azonban semmi rendkívülit nem ígért az iraki olajminisztérium. Érdekes az is, hogy az iraki kormány csak egyetlen olyan cégnek nem ajánlott különmegállapodást, amely valamelyik nagy olajmezőn dolgozott, ez pedig az orosz Lukoil volt.

A tervezett szerződések miatt négy demokrata szenátor panaszt tett az amerikai külügyminisztériumnál, ahol vizsgálat indul. A vizsgálat célja a Washington Post szerint, hogy kiderítsék: befolyásolták-e az amerikai tanácsadók a tervezett szerződéskötéseket. Ez ugyanis ellentétes lenne a Bush-kormány politikájával, amelynek célkitűzése az volt, hogy megakadályozza a hasonló szerződések megkötését, amíg el nem fogadják az iraki olajtörvényt. Ezt nyilatkozataiban is igyekszik erősíteni az amerikai kormány.

Bush jótevőjére nem szóltak rá

"Az Egyesült Államok kormánya teljes mértékben kivonta magát az iraki olajszerződések megkötésének menetéből. Ez a magánszektor ügye" - jelentette ki még júniusban Condoleezza Rice amerikai külügyminiszer a szerződések kapcsán. Az amerikai kormány eltökéltsége kapcsán azonban komoly kétségeket ébreszett egy nyáron lezárult képviselőházi vizsgálat, amely egy texasi olajcég és az Irak kurdok lakta területeinek kormánya között tavaly szeptemberben létrejött szerződés körülményeit kutatta.

A kurd vezetés már több mint 30 különböző szerződést kötött olajkitermelésre. Ezeket a szerződéseket az iraki kormány nem ismeri el, ez azonban a sok tekintetben autonómiát élvező kurd területek vezetését nem izgatja: ők pénzt akarnak látni az olajból, méghozzá mielőbb. Így került képbe tavaly a Hunt Oil of Dallas nevű amerikai cég.

Bush állítólag nem akar az irakiak fejére nőni

A hivatalos verzió szerint az amerikai kormány semmilyen különegyezményt nem támogat Irakban, amíg nincs meg az olajtörvény, sőt, inkább igyekszik lebeszélni a befektetőket az ilyenek megkötéséről. A Hunt Oil esetében azonban nem minden alakult így. A vizsgálat szerint a külügyminisztérium több vezető tisztségviselője is tudott az ügyletről, és nem csak hogy nem próbálták attól eltántorítani a céget, hanem kifejezetten örültek az események alakulásának.

A vizsgálóbizottság szerint a cég igazgatója, Ray Hunt - aki támogatta Bush kormányzói és elnöki kampányait is és több kormányzati megbízást is kapott Bush elnöksége alatt - már tavaly nyáron tájékoztatta az elnök külügyi tanácsadó testületét - amelynek a Washington Post szerint maga is tagja -, hogy cége milyen lépésre készül. A cég egyik vezetője szerint azonban bár többször is adódott volna lehetőségük erre, a külügy vele kapcsolatban álló diplomatái egyszer sem utasították a szerződéstől való elállásra, vagy figyelmeztették, hogy nem helyeslik azt. Pár nappal a szerződés aláírása után pedig egy külügyi hivatalnok újabb iraki beruházás lehetőségét vetette fel a Hunt Oil számára.

Alan Greenspan, az amerikai központi bank szerepét betöltő FED volt elnöke tavaly magától értetődő módon jelentette ki a Washington Postnak, hogy "mindenki tudja: az iraki háború nagyrészt az olajról szól". Lehet, hogy ez így önmagában leegyszerűsíti a helyzetet, de egy, a Newsweeknek adott tavalyi interjúban még a mostani iraki olajkáosz egyik lehetséges haszonélvezője, az ExxonMobil korábbi elnöke is elismerte, hogy a helyzet nagyon egyszerű: "Rengeteg olaj van Irakban" - mondta Lee Raymond. "Mi tagjai voltunk a négy cégből álló konzorciumnak, amelyet Szaddám Huszein kidobott, pedig lényegében az egész ország a miénk volt."