Huszonkilenc elítéltet végeztek ki Iránban

Vágólapra másolva!
Felakasztottak huszonkilenc elítéltet Teheránban vasárnapra virradó hajnal. Iránban fegyveres rablásért, kábítószer-csempészésért és nemi erőszakért is halálbüntetés szabható ki.
Vágólapra másolva!

Huszonkilenc kábítószer-csempészésért, emberölését és nemi erőszakért halálra ítélt embert végeztek ki vasárnap reggel a teheráni Evin börtönben - jelentette internetes honlapján az IRIB állami televízió. A kötél általi kivégzést közép-európai idő szerint 2 óra 40 perckor hajtották végre az iráni főváros északi részében fekvő börtönben.

Az elmúlt évek során most végeztek ki egyszerre legnagyobb számban halálra ítélteket Iránban. 2008 január 2-án az Evin börtönben tizenhárom személyen hajtották végre a legsúlyosabb büntetést. A kivégzéseket a legfelsőbb tanács jóváhagyása után hajtották végre.

Az Iráni Iszlám Köztársaságban emberölésért, nemi erőszakért, fegyveres rablásért és kábítószer-csempészésért halálbüntetés szabható ki. Idén összesen több mint száz embert végeztek ki a perzsa államban.