Bíróság elé állt a megborotvált Karadzic

Vágólapra másolva!
Csütörtök délután megjelent a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető. A borotvált, jól fésült volt politikus közölte a bírósággal, hogy önmagát védi majd.
Vágólapra másolva!

Megjelent a hágai Nemzetközi Törvényszéken csütörtökön tartott első meghallgatásán a volt boszniai szerb elnök. Radovan Karadzicot népirtással, háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolja a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező ENSZ-törvényszék.

Karadzicot több mint egy évtizedes bujkálás után Belgrádban fogták el, ahol nagy szakállú természetgyógyászként praktizált. Szerbia szerdán adta ki a hágai törvényszéknek.

Karadzicot autókonvoj szállította a bíróság épületéhez csütörtök délután négy óra körül. Az egykori boszniai szerb politikus közölte a bírósággal, hogy magát fogja képviselni, jóllehet igénybe veszi majd egy jogi tanácsadó segítségét. A bíró megkérdezte a vádlottól, hogy megérti-e a vádakat, és közölte vele, joga van hallgatni. Karadzic azt válaszolta, megértette. Arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy bűnösnek érzi-e magát a terhére rótt vádpontokban. A törvényszék szabályai erre 30 napos gondolkodási időt biztosítanak számára.

Karadzic ügyvédjei szerint nyugodt és magabiztos hangulatban volt kedden, a kiadatása előtti estén - jelentette a BBC News.