Abbász: Nincs előrelépés a békefolyamatban

Vágólapra másolva!
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken közölte: George Bush amerikai elnökkel folytatott washingtoni tárgyalásain nem történt előrelépés az izraeli-palesztin békefolyamatban.
Vágólapra másolva!

Abbász úgy fogalmazott, hogy kevés eredménnyel a kezében tér haza az amerikai fővárosból. Megismételte: a békefolyamat legnagyobb akadálya az, hogy Izrael folytatja a telepépítési politikát a megszállt palesztin területeken.

Bush előző nap leszögezte, hogy az Egyesült Államok számára "elsőrendű cél a palesztin állam megteremtése". Abbász szerint azonban nem sok esélye van annak, hogy a palesztinok még idén meg tudnak állapodni Izraellel, jóllehet Bush még hivatali idejének lejárta, 2009 januárja előtt szeretné tető alá hozni a történelmi békemegállapodást.

"Az útiterv első fázisának végrehajtását kértük az amerikaiaktól, amelyik a telepek bővítésének leállítására vonatkozik" - fejtette ki a palesztin vezető, s hozzátette, csalódott, amiért az Egyesült Államok nem gyakorolt e téren nagyobb nyomást Izraelre. "Ez áll nagy sziklaként a tárgyalások folytatásának útjában" - mondta.

Abbász a Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel folytatott csütörtöki egyeztetéseiről is csalódottan távozott.

"Azt akarjuk, hogy a 67-es határokról beszéljenek (...) egyikük sem beszélt a 67-es határokról" - fakadt ki Abbász nem titkolva dühét. Azt mondta, mostani washingtoni tárgyalásain az amerikai fél semmilyen új javaslattal nem állt elő.

"Még minden kérdés nyitott, semmit nem zártunk le, a helyzet nem változott" - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök. A legfőbb megoldatlan kérdések: a majdani palesztin állam határai, Jeruzsálem státusa, a vitatott izraeli telepek, továbbá a palesztin menekültek sorsa.