Halottja is lehet a tibeti zavargásoknak

Vágólapra másolva!
Rég nem volt olyan erős tiltakozás a kínai uralom ellen Tibetben, mint pénteken. A hatóságok szerzeteseket bántalmaztak és jelentések érkeztek arról, hogy épületek égnek Lhászában. Egyes jelentések két halottról számoltak be. Az olimpia évében Pekingnek különösen óvatosan kell kezelnie az ügyet.
Vágólapra másolva!

Egyre erőszakosabb cselekményekről érkeznek jelentések a tibeti Lhásza városából, a részletek azonban nem egyértelműek. A kínai állami hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy boltok borultak lángba, de ennek körülményeiről keveset tudni.

Ennek ellenére állítólag halálos áldozatai is vannak a tibeti Lhászában pénteken kitört zavargásoknak - közölték kórházi források. Az amerikai Szabad Ázsia Rádió legkevesebb két halottról tud, és beszámolójában említést tett arról is, hogy a rendfenntartó erők éles lőszert is használtak, belelőttek a tömegbe a történelmi városközpontban.

Annyit közölt még a hírügynökség, hogy sebesültek is vannak, de kilétükről nem tudni semmit. Helyszínen tartózkodó amerikai állampolgárok arról számoltak be, hogy a felfordulásban lövések is eldördültek.

Tibeti szerzetesek egész héten tartottak tiltakozó akciókat, miután pár nappal ezelőtt a kínai hatóságok letartóztatták több társukat, akik a kínai uralom elleni 49 évvel ezelőtti felkelésről akartak megemlékezni. Egy szemtanú a BBC-nek arról számolt be, hogy a kínai hatóságok szerdán össze is csaptak a tiltakozókkal, akik közül többet megvertek.

Forrás: EPA
Tiltakoznak a szerzetesek

A Tibet jogaiért kiálló szervezetek szerint az elmúlt húsz évben ezek a legkomolyabb tiltakozások a kínai uralom ellen. Peking szerint a terület a fennhatósága alá tartozik, sok tibeti azonban a kínai hadsereg 1950-es véres inváziója óta is a Tibetet 1959-ben elhagyó, és azóta száműzetésben élő dalai lámát tartja valódi vezetőjének.

A kínai vezetés csütörtökön azt közölte, hogy ura a helyzetnek, a pénteki események alapján azonban úgy tűnik, a tiltakozás egyre intenzívebb. Peking számára azért is különösen érzékeny kérdés most a demonstrációk kezelése, mert az idei olimpia házigazdájaként még a szokásosnál is nagyobb figyelem irányul rá.

Emberi jogi szervezetek felhasználják az alkalmat arra, hogy rávilágítsanak a visszásságokra. Nemrég Steven Spielberg amerikai filmrendező keltett feltűnést azzal, hogy kiszállt az olimpia előkészítéséből, mert szerinte Kína nem tesz meg mindent a darfúri helyzet enyhítéséért.